Új üzemet nyit a Pápai Hús

Új üzemet nyit a Pápai Hús

Két, egyenként 900 millió forintos beruházás kezdődött meg a Pápai Hús 1913 Kft-nél. Szeletelő-és csomagolóüzemet alakítanak ki és korszerűsítik a sertéstelepeket. Erről tájékoztatott a gazdasági igazgató.

Kiss Zoltánné elmondta, hogy a 900 millió forintba kerülő szeletelő- és csomagolóüzemet a Pápai Hús 1913 központi telephelyén valósítják meg – a jelenleg raktárnak használt épületek átalakítása után ide kerülnek az új gépek.

Megjegyezte, tavaly a belföldi piacon tartani tudták a 2010-es forgalmat, ami az ágazatban tapasztalható 8-10 százalékos csökkenéshez viszonyítja jó eredmény. A kft. tavalyi árbevétele 19 milliárd forint volt, ebből 4-5 milliárdot az export hozott.

A Pápai Húsnak öt sertéstelepe van, 4200 kocával és kilencvenezer vágósertéssel, a telepek fejlesztésére tavaly decemberben szintén 900 milliós beruházás indult el. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a telepek megfeleljenek a korszerű környezetvédelemi előírásoknak, valamint hogy új, hatékonyabb technológiákat vezessenek be.