Leállt a MALÉV, az ügyfélszolgálat segít

Leállt a MALÉV, az ügyfélszolgálat segít

Leállt a MALÉVfotó: Koszticsák Szilárd/MTIPéntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, valamennyi járatát törölte. A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren nyugodtan várakoznak az emberek. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy újraindulhat a légitársaság működése. 

A repülőtéren reggel hét órakor jelentették be, hogy a Malév valamennyi pénteki járatát törölték. Az utasok hét óráig azt a tájékoztatást kapták, hogy késnek a légitársaság járatai. A várakozó emberekkel hangosbemondón közölték, hogy a Malév jegyeladó pultjánál kaphatnak további információt. Az MTI a helyszínen azt tapasztalta, hogy az utasok nyugodtak, mindazonáltal nagy a rendőri készültség.

Akik pénteken, vagy a következő három napban utaztak volna, forduljanak az ügyfélszolgálathoz. Ezt javasolta Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke.  Azok pedig, akik a következő hónapokra vásároltak  jegyet, a Malévhez nyújthatják be igényeiket, ennek sorsa később dőlhet el. A Malév igazgatósága közleményben tudatta, hogy reggel hat órakor elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Limburger Lóránt vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napok beszámolóinak hatására a cég partnerei elvesztették bizalmukat, és előre kérték az általuk nyújtott szolgáltatások ellentételezését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete – olvasható a közleményben.
    
MALÉV leállás

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A Malév azt ígéri, más járatokra történő átfoglalással, vagy más közlekedési móddal segíti a jegytulajdonosokat abban, hogy eljussanak a célállomásra. Január 31-én lépett életbe egy kormányrendelet, amely szerint azon utasok számára biztosítható a segítségnyújtás, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra, továbbá azoknak, akik a társaság leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra.
    
Közben tárgyalásokat kezdenek a lízingcéggel, hogy rövid határidőn belül visszaadnák a gépeket. Külföldön háromezer-hétszázhuszonhatan vannak a pénteken utazók közül, Budapesten pedig több mint háromezer-hátszáznegyvenen “ragadtak”. Az utolsó járat Helsinkiből érkezett haza. A Malév felvette a kapcsolatot más légitársaságokkal a pénteki mintegy 7.7000 utas elszállítása érdekében. Az igazgatóság elnöke hajnalban kapta a vészjelzést arról, hogy a Tel Aviv-i járat már nem tudott visszaindulni, ekkor hívták össze az igazgatósági ülést és döntöttek a leállásról. Ez azonban nem vonatkozik a leánycégekre, azok tovább üzemelnek – mondta a péntek reggeli sajtótájékoztatón Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója.  Hozzátette, hogy a gépek egy kivételével Budapesten vannak. Berényi János az igazgatóság elnöke pedig arról számolt be, hogy a Tel Aviv-i gépet nem akarták kiszolgálni, csak tetemes összeg fejében. Ha ezt a cég kifizeti precedenst teremtett volna, erre pedig a cégnek nincs megfelelő likviditása – tette hozzá.

Orbán Viktor kormányfő a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.
    
“Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság” – mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, de az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon. Azonban ha van olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget – jelezte.
    
Orbán Viktor is megerősítette, hogy két Malév-gép maradt a határokon kívül, egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban azt mondta, akkor csapott be a “ménkű”, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak.
    
A Budapest Airport péntek reggel öt órakor kapott tájékoztatást a Malévtől, hogy nem indulnak a légitársaság járatai – közölte Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repteret üzemeltető cég szóvivője. A péntek erős nap a reptéren,délután több járat is indul. A Bud.hu oldal szerint ma 64 Malév-járat indult volna.

Kapcsolódó cikkek