Kompromisszumra törekednek

Kompromisszumra törekednek

RepülőtérenA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Budapest Airport Zrt. tulajdonosai ésszerű kompromisszumra törekednek. A Ryanair és a BA pénteken véglegesíti a szerződést a budapesti repülőtér használatáról, közben a Magyar Turizmus Zrt. bejelentette, hogy a Malév leállása miatt hosszabb távon nem kell jelentős visszaesésre számítani a turizmusban. És kiderült, milliárdos tartozás maradt a MALÉV után.

Megoldáspárti az NFM és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető BA a vagyonkezelői szerződés ügyében. “A szaktárca az állami mozgástér korábban lefolytatott vizsgálata nyomán egy ésszerű, vállalható kompromisszum kialakítására törekszik” – fogalmazott a tárca. A felek közös munkacsoport létrehozását tervezik. A repülőtér tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gyakorolja, ez a szervezet ellenőrzi a szerződéses vállalások betartását is. A vagyonkezelési jogokat az eredeti szerződésben 75 évre adták át. A privatizációs szerződést 2011 végéről 2013 végéig hosszabbították meg, mert a repülőtéren a speciális fejlesztési kötelezettségeket át kellett ütemezni az utasforgalmi adatok alakulása miatt – közölte az NFM.
    
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdán jelentette be, hogy közel 1.000 milliárd forint állami terhet tartalmaz a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés arra az esetre, ha a Malévet felszámolják. A csütörtöki Népszabadságnak az ügyet jól ismerő forrás azt mondta, hogy az államnak nem elsősorban a repteret jelenleg üzemeltető német Hochtief céggel szemben lenne kötelezettsége, hanem a németeket hitelekkel a reptér-üzemeltetéséhez segítő bankok és az állam között kellene rendezni az ügyet. Az állam a tartozás rendezése fejében részvényekhez jutna, így tulajdonossá válna a légi kikötőben. A Népszabadság szerint így elvileg a budapesti reptér államosításához is vezethet, ha a BA Zrt., illetve tulajdonosai élni akarnak a szerződésben biztosított jogaikkal.
    
A Ryanair és a Budapest Airport pénteken véglegesíti a szerződést a budapesti repülőtér használatáról, ezt Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója jelentette be csütörtökön Budapesten. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, ahol 5 repülőgép állomásozik majd. Három már a jövő péntektől, két új Boeing 737-es pedig március közepén érkezik a gyárból. Az MTI kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy a magyar kormánnyal is tárgyaltak, de a kapott kedvezmény nagyságát és mibenlétét nem árulta el.
    
Az újságíróknak kiosztották a Jersey-n bejegyzett Wizz Air Holdings Plc 2011. március 31-én zárult üzleti évének beszámolóját, amiből kiderül, hogy Oszkó Péter volt pénzügyminisztert 2011. április 7-én kinevezték a társaság igazgatóságának tagjává.    

Az MT bízik abban, hogy a turisztikai szempontból fontos küldő piacokról Magyarország változatlanul elérhető marad, így hosszabb távon nem kell jelentős visszaesésre számítani a Magyarországra irányuló turizmusforgalomban. A nemzeti turisztikai marketingszervezet cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint 3 milliárd forinttal támogatták a Ryanair visszatérését Magyarországra. Azt állították, hogy a Légi Marketing Alap működtetésének konstrukciója nem teszi lehetővé közvetlen támogatás nyújtását légitársaságok számára a Magyar Turizmus Zrt. részéről.
    
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége azzal számol, hogy a nyári charterutasokat nem éri kár a Malév leállása kapcsán, mivel már elkezdték az átfoglalásokat. Molnár Gabriella, a szervezet elnöke csütörtökön azt mondta, az eset az utazási csomagok esetében vis maiornak tekinthető, így az utazási irodákat nem terheli felelősség vagy visszatérítési kötelezettség. Ugyanakkor hangsúlyozta, az irodák mindent megtesznek azért, hogy az ügyfelek lehetőleg hasonló kondíciókkal el tudjanak utazni. Úgy vélekedett, elsősorban a nagy jegyértékesítő utaztatókat éri valós kár a Malév leállása miatt, ez 10-15 irodát érinthet komolyabb mértékben, de a veszteség nem olyan mértékű, hogy bármelyik irodát is padlóra küldené.
    
A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesülethez a Malév leállása kapcsán eddig 1.200 panasz érkezett, ebből 200 külföldi. Nemcsak egyéni fogyasztók keresték fel a szervezetet, érkezett panasz sportszövetségtől, kisebbségi önkormányzattól, iskolai csoportoktól, cégektől is. A panaszok kezelésére felvették a kapcsolatot a Malévvel, és jogi eljárásokat is indítanak.
    
A Posta Biztosító csütörtökön bejelentette, ingyenesen meghosszabbítja utasbiztosítási szerződését azoknak az ügyfeleknek, akik a Malév leállása miatt rekedtek külföldön.
    
Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője a Malév leállására vonatkozó kérdésre válaszolva a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén kijelentette, az IMF nem tesz úgy, mintha szakértő lenne a közlekedési vállalatok hatékonyságának javításában. De elmondta azt is, hogy figyelnek az olyan társaságokra, mint amilyen a BKV, a MÁV, vagy immár a Malév is, mivel ezek jelentősen megterhelik a költségvetést.