Jól indíthatják az évet a dohánytermelők

Jól indíthatják az évet a dohánytermelők

dohány

A Burley dohányfajta értékesítése ugyan csak február végén fejeződik be, de az már biztosra vehető, hogy hektáronként 1,7 tonnánál nem lesz kevesebb a 2011-es termésátlag – mondta az érdekképviseleti szervezet vezetője.

Kiemelte, hogy ez a termésmennyiség 20 százalékkal nagyobb az utóbbi évek átlagánál. Tavaly 4.800 hektáron termeltek dohányt az országban, s a gazdálkodók közül 1.100-an álltak szerződéses kapcsolatban a feldolgozókkal. A legnagyobb termőterület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, mintegy 4.000 hektár, így a dohánytermesztés jelentős mértékben hozzájárult a foglalkoztatáshoz a nagy munkanélküliséggel küzdő térségben – jegyezte meg Bényei Illés.

A MADOSZ elnökének tájékoztatása szerint várhatóan az idén is 4.800 hektár lesz a dohányültetvény nagysága az országban. A feldolgozók a szerződés-kötéseket még nem kezdték meg, Szabolcsban viszont már rendelkeznek megállapodással a gazdálkodók, mivel tavaly három évre szóló szerződést kötöttek az ULT Magyarország Zrt.-vel. Így a múlt évi termelés értékesítése után az ideit és a jövő évit is átveszi tőlük az amerikai érdekeltségű cég.

Az idei dohánytermesztés várható költségeinek stabil finanszírozását a tavalyi jó árbevétel mellett az is segíti, hogy a gazdálkodóknak a múlt héten a mezőgazdasági hivatal kifizette a szerkezetátalakítási program támogatását, folytatta Bényei Illés. Az ágazatban foglalkoztatott munkaerő megtartásához kaptak pályázat alapján forrást, így hitelfelvétel nélkül indíthatják az új termelési évet.

A MADOSZ vezetője kitért arra is, hogy az Európai Uniós Dohánytermék Direktíva felülvizsgálatának ügyében, amely a dohánytermékekben használható adalékanyagok kérdését rendezné, egyelőre nincs döntés. A brüsszeli információk szerint most új szakértői gárda készít állásfoglalást, s remélhetőleg – tette hozzá Bényei Illés – figyelembe veszik azt is, hogy ne sérüljenek a termelői és foglalkoztatási érdekek. A kontinensen ugyanis 300 ezer gazdálkodó jó részének megélhetése kerülne veszélybe a hagyományosan kevert cigaretta gyártási technológiájának korábban tervezett megváltoztatásával.