Kétszer többet ér a diploma az érettséginél

Kétszer többet ér a diploma az érettséginél

A felmérés eredményeit összefoglaló közlemény szerint a főiskolai papír 13 százalékkal ér kevesebbet a munkaerőpiacon az egyeteminél: az ilyen végzettséggel rendelkező munkavállalók havi 282.700 forintot keresnek.

Tavaly is az általános iskolai végzettség ért a legkevesebbet, 113.000 forintot, sőt, 2011-ben 11 százalékkal csökkent az ilyen végzettséggel rendelkező dolgozók átlagbére. A szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók átlagbérében is 2 százalékos visszaesés történt: jelenleg 132 ezer forint a bérük. Az OKJ végzettség 2010-hez hasonlóan az elmúlt év során is havi 164 ezer forintot ígért.

A felsőbb végzettségek esetében 2, illetve 6 százalékos növekedés volt látható az átlagfizetések területén 2010-hez képest. A közleményben megjegyzik, nem mindegy, hány éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a munkavállaló. A Fizetesek.hu szerint egyetemi diplomások például 6-10 év után kapják a legtöbbet, több mint havi 400 ezer forintot, pályakezdőként viszont 245 ezer forintra számíthatnak. A 3-5, valamint a több mint 10 éves munkatapasztalat havi 355 ezer forintot ér.

A főiskolai diploma pályakezdőként 217 ezer forintot jelenthet, a 332 ezer forintos csúcs pedig szintén 6-10 év után érhető el. A 10, valamint a 3-5 év ez esetben 300 ezer forintos bért jelent. Az érettségizettek pályakezdőként havi 140 ezer forintra, 6-10 után pedig 176 ezer forintra számíthatnak.