Újra negatív nyitást várnak

Újra negatív nyitást várnak

Csökkenést jelző piros nyíl

Rácz Balázs, az Erste elemzője azt hangsúlyozta, hogy az amerikai és ázsiai piacok helyzete alapján további korrekció, azaz negatív nyitás várható a BÉT-en is, mivel a nemzetközi hangulat ebbe az irányba mutat. Így a szakértő szerint nem kizárt, hogy a magyar börzén belátható időn belül elérik majd a 200 napos mozgó átlagot. Úgy vélte: ehhez jelentős mértékű negatív tér áll rendelkezésre. Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője kollégájához hasonlóan vélekedett. Hozzátette, az eurózóna negyedik negyedéves GDP-adata recessziós félelmeket gerjeszthet. A BÉT-en pedig a forint esetleges további gyengülése ronthat még a helyzeten. Így a keddi nyitásban enyhe mínuszt vár a nemzetközi piacokhoz igazodóan. Szerinte a magyar vezető részvények árfolyama – a Richter kivételével – tovább csökken. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,08 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 19.005,86 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 140 forinttal, 0,74 százalékkal 18.760 forintra csökkent, 687,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 94 forinttal, 2,33 százalékkal 3.941 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,52 százalékkal 574 forintra gyengült, forgalma 854,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1025 forinttal, 2,64 százalékkal 37.805 forintra csökkent, a részvények forgalma 590,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 71,0 millió forintos forgalom mellett 190 forinttal, 1,18 százalékkal 15.870 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.291,30 ponton zárt hétfőn, ez 19,40 pontos, 1,48 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.