Emelkedéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője azt mondta: a befektetők elsősorban a görög kötvénycserére fókuszálnak, így emelkedéssel indulhat a kereskedés, de a nap végére elfogyhat a lendület.

A szakértő szerint jelentősen nem befolyásolja a pénteki kereskedést az OTP negyedik negyedévi adatait ismertető gyorsjelentés. Mint mondta, a jelentés nem ad okot megnyugvásra, de pánikra sem. Kuti Ákos szerint nem kelti fel sem az eladók, sem pedig a vevők érdeklődését jelentősen.

Az OTP csoport 25,84 milliárd forintos adózott veszteséget szenvedett el tavaly a negyedik negyedévben, így a 2011. évi nettó profitja 83,6 milliárd forint lett. Az éves eredmény 29 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A csoport korrigált (a pénzintézeti különadó, a devizahitelek végtörlesztésének hatása, valamint a goodwill leírás nélkül) éves eredménye viszont 161,4 milliárd forint volt, alig kevesebb a 2010-es 162,1 milliárdnál – a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint.
A CIB Bank reggeli kiadványában azt írta: a görög kötvénycsere sikeres volt, a görög állampapírok tulajdonosainak legalább 85 százaléka felajánlotta papírjait. Ezzel az ország elkerülte a rendezetlen csődöt, hiszen a sikeres csere volt az előfeltétele annak, hogy hozzájuthasson a 130 milliárd eurós mentőcsomaghoz.

A CIB Bank szerint a javuló nemzetközi hangulat a forint eszközöknek is támaszt nyújtott. A forint euróhoz viszonyított árfolyama a 297 feletti szintekről péntek reggelre 293-ig csúszott vissza.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,77 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 18.582,69 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18.800 forintra erősödött, 706,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 11 forinttal, 0,30 százalékkal 3.700 forintra nőtt, forgalmuk 16,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,35 százalékkal 567 forintra emelkedett, forgalma 814,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 15 forinttal, 0,04 százalékkal 37.335 forintra csökkent, a részvények forgalma 198,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 55,6 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,39 százalékkal 15.525 forintra növelte értékét.