Új kerékpárgyár Esztergomban

Új kerékpárgyár Esztergomban

ülésÁtadták a Neuzer Kft. kerékpárgyárát kedden az Esztergomi Ipari Parkban. Az ország legnagyobb, magyar tulajdonú, független kerékpárgyára teljes kapacitáson 130 főnek ad munkát és évente 140.000 kerékpár legyártására képes.

A hatezer négyzetméteres hasznos alapterületű üzem a technológiai és informatikai fejlesztésekkel együtt összesen mintegy 690 millió forint ráfordításával készült el, ebből 100 milliót telephely-fejlesztési pályázaton nyert a társaság – mondta Neuzer András. Megjegyezte, hogy a fejlesztés felkeltette a versenytársak figyelmét is, és egy szakmai befektető ajánlatot tett a cég megvásárlására, de nem jött létre az üzlet. Így a cég független maradt, azaz stratégiáját továbbra is a menedzsment határozza meg. A menedzser-tulajdonos rámutatott, a társaság városfejlesztési okok kényszerült telephelyváltásra. Az új üzem megépülése lehetőséget ad a termékszínvonal javítására, a kerékpárpiac prémium szegmensében való megjelenésre.

A Neuzer cégcsoport Magyarországon több mint 170 főt foglalkoztat, forgalma 2011-ben meghaladta a 3,6 milliárd forintot. Kizárólag saját fejlesztésű és tervezésű kerékpárokat gyártanak, termékeit saját hálózatukban értékesítik.
A vállalat kerékpárok értékesítéséből belföldön 2011-ben 1,4 milliárd forintos árbevételt ért el, hasonló összegű az EU-s országokból származó árbevétel. Az EU-s piacokon eladott 60.000 kerékpár 64 százaléka Hollandiában, 17 százaléka Németországban talál gazdára. A kétszintes kerékpárgyár hasznos alapterülete 6.365 négyzetméter, a termelés 2.860 négyzetméteres gyártórészlegen történik, mely a kerékgyártó-, a festő- és lakatosüzemet, valamint az összeszerelő üzemet foglalja magába. A csarnokban magasraktárat és gumiraktárat is berendeztek.

A társaság a pályázatban szereplő 423 millió forintos összegen túl további nettó 50 millió forintot fordított az épület járulékos beruházásaira, valamint 58 millió forintot költött közművek, utak és parkolók létesítésére, illetve 160 millió forintot ruházott be gyártósori, raktározási és informatikai fejlesztésekre. A gyár kialakításának teljes költsége elérte a 690 millió forintot. A cégcsoport tagja a Marosvásárhelyen működő Neuzer Románia, ahol összeszerelő üzem és nagykereskedelmi raktár működik. A romániai vállalat évente 9.500 kerékpárt értékesít. A Neuzer Kft. ezen felül Csepelen tart fent egy nagykereskedelmi raktárat, illetve a dorogi hanglemezgyár területén raktározási tevékenységet folytat és egy munkásszállót üzemeltet a környék nagyvállalatainak.