Ez a cég nyerte a Budapest Bank Partner-díját

Ez a cég nyerte a Budapest Bank Partner-díját

szarvasmarhák

A Budapest Bank 2011-ben – az immár harmadik alkalommal – meghirdetett Partner-díj pályázatában arra kérte a vállalkozásokat, hogy mutassák be, milyen eredményes együttműködést alakítottak ki más helyi és regionális vállalatokkal vagy intézményekkel.

A pályázatokból kitűnt, hogy az elmúlt években a cégek számos intézkedést hoztak a partnerség jegyében: összefogtak más vállalkozásokkal, hogy együtt új piacokat szerezzenek, személyes kapcsolattartás révén ismerték meg a vevők igényeit, a beszállítóikkal hosszú távú keretszerződéseket kötöttek – olvasható a közleményben. A bank vezetőiből és külső szakértőkből álló zsűri döntése, illetve a bank honlapján leadott szavazatok alapján idén a gyulai székhelyű Körös-Maros Biofarm Szarvasmarha-tenyésztő Kft. nyerte el az első helyezést.

A zsűri elsősorban azt díjazta, hogy a vállalkozás a magyarországi egyetemek és kutatóközpontok szakmai vezetésével számos kutatás-fejlesztési programban vesz részt, ezzel termékskálája bővítése mellett az ökológiai gazdálkodás népszerűsítéséhez is hozzájárul.

A győztes kft. 65 munkavállalót foglalkoztat, nettó árbevétele 2011-ben 784,29 millió forint volt, amelyből az exportbevétel több mint 353 millió forintot tett ki – közölte a cég az MTI érdeklődésére. A kft. számos európai uniós projektet hajtott végre 2003 és 2011 között. Napjainkban szarvasmarha telepeik korszerűsítését végzik, mintegy 1,2 milliárd forintos beruházási költséggel.

A Budapest Bank pályázatán második lett a fémmegmunkálással foglalkozó téti Sokoró Kft., amely környékének legnagyobb munkáltatójaként 50 környező településről mintegy 580 dolgozót foglakoztat. A bronzérmes a budapesti mérőműszer-gyártó Nivelco Kft. lett; a cég korrekt üzletpolitikája révén hosszú évek óta ugyanazokkal a megbízható szállítókkal dolgozik együtt.