Új betonelem üzem munkahelyekkel

Új betonelem üzem munkahelyekkel

betonelemKétmilliárd forintos beruházással az osztrák Leier cégcsoport nyit új üzemet az ország nyugati szegletében. Ez hetven új munkahelyet jelent.

Az üzemben méretre gyártott fal- és födémpanelek készülnek világszínvonalú technológiával, egyelőre elsősorban osztrák és szlovák exportra – mondta a fejlesztést bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A Leier kilencedik magyarországi üzemében a próbagyártás rövidesen indul, az üzemben hetven munkatársat szándékoznak foglalkoztatni, gépkezelők és lakatosok jelentkezését még várják.  Az ügyvezető elmondta, törekvésük, hogy Magyarországon is ismertté váljanak az új üzem termékei, az úgynevezett kéregfödémek és a kéregfalak. Ezek a gyártmányok alternatívát jelentenek a családi házas építkezésnél is – hangoztatta Komlós Andor.

Rámutatott, magas készültségi fokuk lerövidíti az építkezés időtartamát, mivel igény szerint egyedi gyártásban oldják meg az elemek csövezését, a teljes villanyszerelés előkészítését, a hőszigetelést, de akár a komplett nyílászárókat is beépítik a falakba, így azokat az építkezés helyszínén csak össze kell szerelni. A 6.500 négyzetméteres felújított csarnokban naponta 2.000 négyzetméter kéregfödém, illetve kéregfal készülhet el. A szériagyártást egy hónap múlva indítják. Az új győri üzemben ezeken túlmenően speciális előre gyártott elemeket, köztük a Leier-Durisol zajárnyékoló falpanel rendszereket is gyártják majd, amelyek 17 decibel zaj elnyelésére képesek.
A Leier csoport Magyarországon tavaly bruttó 28 milliárd forintos árbevételt ért el, üzemi eredménye meghaladta az 1,6 milliárd forintot. Gyáraiban több mint 800 munkatársat foglalkoztat. Az elmúlt öt évben a vállalatcsoport 19 milliárd forintot invesztált Magyarországon.

Michael Leier tulajdonos a sajtótájékoztatón elmondta, hat országban, Ausztriában, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és Magyarországon foglalkoznak építőanyag-gyártással. A Leier csoport 2000 munkatársat foglalkoztat, mintegy 200 millió eurós forgalmat bonyolít évente, üzemi eredménye pedig 7,8 millió euró. Az elmúlt fél évtizedben 120 millió eurót fordítottak fejlesztésre, ennek az összegnek a fele Magyarországra került.

Az idei kilátásokról az osztrák tulajdonos annyit mondott, reményei szerint 2012 nem lesz rosszabb, mint 2011 volt. Bízik benne, hogy a közeljövőben a magyar gazdaság fellendül, és a mélypontról az építőipar is elindul, amennyiben az állami lakáspolitika kiszélesedik.