Megvették a volt Egervint

Megvették a volt Egervint

Tíz sikertelen értékesítési pályázat után elkelt a felszámolás alatt álló Integrált Borgazdasági Zrt.,  az egri borászat egykori zászlóshajójaként számon tartott Egervin.

A társaság vagyonát a cég egyik korábbi hitelezője, a Raiffeisen Bank Zrt. vásárolta meg egy leányvállalatán keresztül – közölte Szűcs Zoltán. Elmondta, a 2009 áprilisában elindult felszámolási eljárás keretében ez volt a 11. kiírás a cég vagyonára. A teljes feldolgozó kapacitást, a 4,5 kilométernyi pincerendszert és a 200 ezer palacknyi muzeális borkészletet nettó egymillió forintért árulta a felszámolással megbízott Ratis Kft. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban állagmegóvást végeztek az üzemben, így egyszeri karbantartást követően azonnal újraindítható volna a termelés.  Murányi Ákos, a Raiffeisen PR menedzsere azt mondta, a bank – egy leányvállalata útján – azért vette meg az Egervin eszközeit, mert senki nem volt, aki a bank reálisnak tartott árához akár csak megközelítő ajánlatot is tett volna az eszközök egészére.     Ugyanakkor elvetik a gépek, berendezések és ingatlanok darabonkénti értékesítését. Ugyanis a bank álláspontja szerint csak a termelőeszközök egybetartásával marad esély a borászat újraindítására.  

A bank ugyan hosszabb távon nem kívánja birtokolni az üzemet, de felelős tulajdonosként meg fogja vizsgálni, hogy miként lehet veszteség nélkül üzemeltetni. Ha a vizsgálati eredmények egyértelműen kedvezőek, akkor újra termelni fog az üzem; ezzel együtt a Raiffeisen Bank egyértelmű célja, hogy néhány éven belül megfelelő, az egykori hírnévhez méltó szakmai befektető vegye meg a céget – mondta a menedzser. A felszámolás megindításakor az Integrált Borgazdasági Zrt., a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozott a hitelezőknek.