Kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX

Kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 16.413,44 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a nap pozitív hangulatban indult a tőzsdéken, a nemzetközi piacok is egy százalék körüli nyereséggel nyitottak, ahogy a BUX is. A külföldi részvénypiacok a nap folyamán gyenge mínuszba kerültek, a BÉT-en azonban tartották magukat az árfolyamok, a nap végén a BUX fél százalékos pluszban zárt. Ez régiós összehasonlításban kiemelkedő, és megfelel az összeurópai részvényárfolyam-alakulásnak. 

A jó hangulat ellenére a Mol több mint 1 százalékkal gyengült, vélhetően az olajár csökkenése miatt. A legnagyobb forgalma az OTP-papíroknak volt, 3.500 forint körül kelt el a bank legtöbb részvénye – tette hozzá. 

A Mol árfolyama 195 forinttal, 1,25 százalékkal 15.410 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. 

Az OTP részvények ára 108 forinttal, 3,17 százalékkal 3.520 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. 

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,93 százalékkal 436 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt. 

A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,70 százalékkal 35.300 forintra csökkent, a részvények forgalma 293,9 millió forintot ért el. 

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 83,9 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 1,07 százalékkal 14.150 forintra emelkedett.    

A BUMIX 1.068,08 ponton zárt pénteken, ez 2,95 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.