
Amíg érdekeltté lehet tenni a végrehajtót a hitelek bedőlésében, addig nem lesz változás a kilakoltatásoknál. Ezt írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Kállay Judit, a Magyar Végrehajtók Országos Egyesületének alelnöke a lapnak azt mondta, a végrehajtók között vannak olyanok, akik milliókat is kereshetnek egy-egy ügyön. Az országban élő kétszáz önálló bírósági végrehajtó tíz százaléka nem a jogszabályok szerint jár el, és annak ellenére, hogy okirat-hamisítás, hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt eljárások folynak ellenük, ma is dolgoznak. Az egyesület a végrehajtásban tapasztalt visszaélések ellen lép fel, de az is világosan látszik, hogy ellehetetlenítik azokat, akik a visszaélésekre hívják fel a figyelmet.