Rekordbevétel

Rekordbevétel

Baki AgrocentrumRekordösszegű, 9,3 milliárd forintos árbevételt ért el tavaly Zala megye legnagyobb agrár cége, a Baki Agrocentrum Kft.

Balogh Rudolf, a társaság ügyvezető igazgatója kifejtette, a 2010-es 8,5 milliárd forintos árbevételt jelentősen tudták növelni az elmúlt évben, köszönhetően annak, hogy mintegy százezer tonna terményt szállítottak Olaszországba, Szlovéniába, Ausztriába és a főbb tengeri kikötőkbe. A múlt évben ugyanis jól alakultak, viszonylag stabilak voltak a terményárak, így a kukorica és a gabonafélék, valamint az olajos magvak, vagyis a repce és a napraforgó értékesítési ára is.

A korábban 18-20 embert foglalkoztató, legnagyobb részt agrárkereskedelmi tevékenységgel, valamint integrátori szerepben szaktanácsadással és kisebb részben termeléssel is foglalkozó cégnél ma már csaknem harmincan dolgoznak. A három-négy éves szervezetmegújítási folyamat részeként több fiatalt vettek fel, vállalatirányítási rendszert vezettek be, illetve erősítették a szaktanácsadói tevékenységet.

Az ügyvezető elmondta, 2011-ben a magasabb piaci áraknak köszönhetően a cég eredménye is növekedett, de ez nem tartható folyamat, mert az agrárkereskedelemben a hazai és nemzetközi konkurencia erősödésével egyre jelentősebb a verseny, csökken a jövedelmezőség. Az elmúlt három év nyereségátlagának csak a felét tervezték idén, miután kisebb árbevétellel is számolnak, de a várt alacsonyabb nyereségszint még mindig elfogadható fedezetet jelent a fejlesztésekhez.

Az idén 300-400 millió forintos beruházást tervezett a Baki Agrocentrum, jelentős részben gépek vásárlására fordítják ezt az összeget. A napokban érkeztek meg a 260 millió forint értékben vásárolt termelőeszközök, amelyek a rendszeres és gyakori bemutatók, illetve kísérleti termelések számára elengedhetetlenek. Jövőre műtrágya- és terményraktár építését tervezik.

Balogh Rudolf szerint az idei kilátások az agrárágazatban kedvezőtlenebbek a tavalyinál. A termelésben még mindig érződik a múlt évi aszály hatása, ami miatt csökkennek a termésátlagok, de nagyjából 10 százalékot visszaesett a termények értékesítési ára is. Az üzemanyagok árának emelkedése, a nagyon alacsony fizetések, az áfa-emelés, továbbá a vegyszerek és vetőmagok árának növekedése ugyancsak kedvezőtlenül hat az ágazatra. Szigorodott a bankok hitelezési gyakorlata, és a fordított áfa-fizetés miatt a termelők csak 75 nap késéssel fogják megkapni a forgalmi adó összegét – sorolta.

Hozzátette, mindezek miatt a tavalyi csúcs árbevételt nem érik el, 8,5-9 milliárd forint közötti forgalomra számítanak. A cég kapcsolt vállalkozásai – csirketenyésztő üzletága és a mintegy 3.000 hektáros gazdálkodási terület – révén azonban várakozásaik szerint elérheti a 10 milliárd forintot a zalai agrár cégcsoport árbevétele.