Ennyibe kerülhet a keleti nyitás

Ennyibe kerülhet a keleti nyitás

keleti nyitásHárommilliárd forintot kér a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi költségvetésből a keleti gazdasági kapcsolatok fejlődését szolgáló kereskedőházak rendszeréhez, amelynek központi szervezete és az első, azerbajdzsáni kirendeltsége a tárca reményei szerint már ősszel létrejöhet. Ezt írta a Magyar Nemzet hétfőn.

A lapnak Nagy Róza, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyalja első olvasatban a kereskedőházakról szóló elképzelést. Eszerint budapesti központtal létrehoznának egy kis létszámú részvénytársaságot, amelynek tulajdonosa az NGM, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara lenne. A központ kapcsolatrendszerét felhasználva építhetnék ki üzleti modelljüket az országonként létrejövő úgynevezett relációs kereskedőházak; utóbbiakba bevonnának külföldi és hazai bankokat, az Eximbankot, valamint az adott térséget jól ismerő cégeket, kamarákat. Az államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta azt is, a tárca a keleti nyitás jegyében július elsejével átalakította szervezetét, a keleti országokkal foglalkozó 16 új osztály a gazdaság, a jog, a kultúra és az oktatás területét elemezve segíti a külföldre igyekvő magyar vállalatok tájékozódását.