Milliárdos bevétel a Somló-Coopnál

Milliárdos bevétel a Somló-Coopnál

bevételMeghaladta a 4 milliárd forintot a Somló-Coop Kft. árbevétele tavaly. A devecseri székhelyű cégcsoport ez évre 15 százalékos növekedést tervez.

Tornai Tamás, a vállalat főtulajdonosa elmondta, az export az árbevétel 50 százalékát, összesen 2,07 milliárd forintot tett ki. A cég adózott eredménye 2011-ben az árbevétel 6,4 százaléka volt, meghaladta a 300 millió forintot. A Somló-Coop Kft. az idei évtől Somló Holding Kft. néven folytatja tevékenységét, a cégcsoporton belül 14 vállalat működik. Az alkalmazottak létszáma a Kárpátalján működő társasággal együtt meghaladja a 400 főt. Tájékoztatása szerint az átszervezéssel a tulajdonosi feladatok koordinálását, a nagyobb döntések előkészítését, pénzügyi elemzéseket, a finanszírozást a tevékenységektől részben elválasztott egységben végzik – ismertette Tornai Tamás.

Tornai Tamás
Tornai Tamás

Arról is beszélt, hogy a vörösiszap-katasztrófa óta egyes tevékenységeket nem tudtak újraindítani, a társaságot az iszapömléssel több mint 800 millió forintos kár érte. Az elszenvedett veszteségeket az állam részben pótolta – tette hozzá.

Pődör Csaba, a csoport operatív igazgatója pedig arról beszélt, hogy az idei évben 4,6 milliárd forint árbevételt terveznek elérni, amelyhez jelentős szervezet-, és értékesítési struktúrafejlesztést kell végrehajtaniuk. Megjegyezte, hogy az egyes tevékenységek eredményessége jelentős szórást mutat. A húsz éve alapított cég fokozatosan bővítette tevékenységi körét, devecseri vállalatai lágyfalú konténer-gyártással, mezőgazdasági termeléssel illetve ruhaipari tevékenységgel foglalkoznak. A cégcsoporthoz tartozik a Tornai Pincészet is, a társaság jegyzett tőkéje a cégbíróság adatai szerint 96,6 millió forint.

Kapcsolódó cikkek