Újabb munkalehetőségek Kecskeméten

Újabb munkalehetőségek Kecskeméten

mercedes

A mechanikus rendszereket és elektronikus vezérlőket gyártó társaság az elmúlt egy évben mintegy 675 millió forintot költött kecskeméti üzemének létrehozására. Ebből az összegből technológiai fejlesztést hajtott végre és 35 új munkahelyet teremtett a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. területén bérelt telephelyen – tájékoztatott Karl Kovac, a Brose Rastattban működő németországi üzemének vezetője és ügyvezető igazgatója.

 

A Mercedes egyik legjelentősebb beszállítójaként Kecskemétre települt vállalkozás létszámát mostanra szinte teljes egészében feltöltötte: jelenleg 34-en dolgoznak az üzemben – tette hozzá, jelezve, hogy a projekt megvalósítását 106 millió forint uniós pályázati támogatás is segítette.

 

A  Brose-csoport és a Daimler-csoport közötti együttműködés immár fél évszázados múltra tekint vissza. E stratégiai partnerség része az is, hogy a Brose új, tavaly márciusban létrehozott magyarországi vállalata közvetlenül a kecskeméti Mercedes üzem területén indította el termelését.

 

A német vállalat világszerte több mint 40 különböző autógyártónak szállít mechanikus rendszereket és elektronikus vezérlőket. Jelenleg 22 országában mintegy 17.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világon minden harmadik gépjárműben legalább egy Brose termék található.

 

A Brose Hungary Automotive Kft. Kecskeméten a Mercedes A és B típusaihoz gyárt ajtóalkatrészeket. Az üzem tervezett kapacitása napi 2.200 ajtó, a Mercedes igényeitől függően akár 800 féle ajtórendszer-megoldásban.