Négyezer új munkahely

Négyezer új munkahely

HübnerÚj üzemcsarnokot épített, egyet pedig kibővített nyíregyházi gyárában csaknem 800 millió forint munkahelyteremtő támogatással, 11 millió eurós, jelenlegi árfolyamon több mint hárommilliárd forintos költségből a német Hübner cégcsoport. A termelőlétesítményeket szombaton avatták fel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

A két korszerű üzemcsarnokot Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára és Reinhard Hübner cégtulajdonos adta át a dolgozók és azok családtagjai jelenlétében, akiknek a kisebb multinacionális vállalkozás a saját költségén egész napos kulturális és sportprogramot szervezett. Czomba Sándor az avatáson az MTI-nek elmondta, a tárca az idén 10 milliárd forintot fordít munkahelyteremtő és -megőrző beruházások támogatására, s abból 7,3 milliárd forint kifizetése már szerződéssel lekötött.

A támogatással 4.100 új munkahely létesülhet az országban, csaknem 6.000 régi pedig megmarad a beruházások során. Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy a már lekötött 7,3 milliárd forintos összegből 1,3 milliárd forintot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében befektető vállalkozások nyertek el pályázataikkal, s a beruházók 707 új munkahelyet hoznak létre a foglalkoztatási nehézségekkel küzdő térségben, további 600 státust pedig megőriznek. Dobi József, a nyíregyházi Hübner-Hungary Gumi- és Műanyagipari Kft. gazdasági vezetője arról tájékoztatott, hogy a csaknem 3,2 milliárdos beruházással 50 új munkahelyet hoztak létre, így már 450-en dolgozhatnak a gyárban. Az autóbuszokhoz, vonatokhoz, villamosokhoz és metrókocsikhoz gumi csuklórészeket, illetve alkatrészeket készítő gyár árbevétele tavaly 28 millió euró, mintegy 7,4 milliárd forint volt. Az idén már 30 millió eurós bevételre számítanak, bár a gazdasági-pénzügyi válság még érezteti hatását a piacon – tette hozzá. Dobi József kiemelte: a mostani beruházással már három üzemcsarnoka van a nyíregyházi gyárnak, s a legújabbat a legkorszerűbb gépekkel rendezi be a Hübner anyavállalat. A termelő berendezéseket a 2013-as októberi projektzárás előtt már áprilisban beszerelik a létesítménybe, így azok a próbaüzem után a jövő év végétől már teljes kapacitással működhetnek. Reinhard Hübner az MTI kérdéseire válaszolva elmondta: a német cégcsoportnak a járműcsuklórészek világpiacán már több mint 80 százalékos a részesedése. Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában összesen 21 leányvállalatuk van, s abból kilenc foglalkozik gyártással, míg a többi mérnökirodai, illetve kereskedelmi feladatokat lát el. A cégcsoport éves árbevétele meghaladja a 300 millió eurót, 87 milliárd forintot. A családi vállalkozásként, kisebb multinacionális cégként működő Hübner csoport dolgozói létszáma világszerte már eléri az 1900-t.