"Megoldás mindenképpen kell, hogy legyen"

"Megoldás mindenképpen kell, hogy legyen"

Négy-öt féle elképzelés bontakozott ki a kormány és az ágazati szereplők közötti keddi megbeszélésen, amelyen a sertéságazat és a Gyulai Húskombinát helyzetének javításáról tárgyaltak. Erről beszélt Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában szerdán.

“Ezeket kell végigzongorázni ahhoz, hogy augusztus 29-én érdemi és hosszú távú döntés szülessen” – tette hozzá. Kedden két egyeztetést tartott a kormány, a sertéságazat helyzetének mielőbbi érezhető javulása érdekében, valamint a Gyulai Húskombináttal kapcsolatos problémákról – emlékeztetett a kormányszóvivő.
A kormány keddi közlése szerint augusztus 29-ig hoz döntést a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös előterjesztése alapján.

A kormányszóvivő elmondta, a kormány azért kezdeményezte ezeket a megbeszéléseket, mert kiemelten fontosnak tartja egyrészt az egész ágazatban meglévő munkahelyek, másrészt konkrétan a Gyulai Húskombinátban meglévő munkahelyek megmentését.

Gíró-Szász András szerint a helyzet nagyon nehéz, a húságazat és azon belül is a sertés ágazat nagy problémája, hogy a régen húzódó aszály következtében a kukorica mennyisége lecsökkent, ára megemelkedett, s így nehéz fenntartani a sertésállományt. Holott bővíteni kellene, hogy legalább a hazai keresletet ki lehessen elégíteni ebből, éppen ezért tartja a kormány fontosnak, hogy valamilyen módon segítséget nyújtson a gazdáknak – tette hozzá. “Megoldás mindenképpen kell, hogy legyen” – fogalmazott a kormányszóvivő hozzátéve, hogy sertéstenyésztés kiemelt ágazata a magyar mezőgazdaságnak.