A Baromfi Coop Kft. sikere

baromfikFelavatta az 1,7 milliárd forint értékű beruházással megvalósított baromfikeltető üzemét a tenyésztéssel, keltetéssel, valamint takarmánygyártással foglalkozó Baromfi Coop Kft. hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.

A Master Good cégcsoporthoz tartozó társaság a most átadott, 687 millió forintos állami és uniós támogatással megvalósított üzemegysége évente 40 millió tyúktojás keltetését teszi lehetővé. Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa az üzemátadáson elmondta: a legmodernebb technológiával felszerelt üzemben közvetve 14 munkahely létesült, az új üzemegység révén pedig a kisvárdai feldolgozóüzemében is jelentős létszámbővítést hajthat végre a Master Good.

A keltető sikerében bízva növelik a kisvárdai feldolgozó teljesítményét, ahol már napi 100 ezer csirkét vágnak. A gyár dolgozói létszáma ennek révén eddig mintegy 70 fővel emelkedett, decemberig pedig további 98 fővel bővül – tette hozzá Bárány László.

A petneházi fejlesztéssel egy hat telephelyre kiterjedő beruházást zárt le a Master Good. Az új keltető mellett két új szülőpártelep és három baromfitelep épült meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A teljes beruházás összege 4,3 milliárd forint volt, a fejlesztések egy év alatt megvalósultak. Bárány László elmondta, a beruházási összeg negyven százalékát az állattartó telepek korszerűsítésére fordítható támogatás, további negyven százalékot bankhitel tett ki, a fennmaradó húsz százalékot pedig saját forrásaiból állta a cégcsoport. A Petneházán létesült új keltetőben a kiscsibéket már a tojásban immunizálják, így később nincsen szükség a baromfitelepeken történő gyógykezelési fázisra. A világszinten is egyedülálló technológia révén a csibék már kikelés előtt három nappal megkapják azokat a védőoltásokat és vakcinákat, amely életük során immunissá teszik őket a fertőző betegségekkel szemben.

Az Északkelet-Magyarország területén működő, öt céget tömörítő, a többi között integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport összesen 1.040 embernek ad munkát. A társaság az utóbbi években bővítette piacait, így már a többi között Dél-Koreába, Kínába és a Dél-Afrikai Köztársaságba is intenzíven exportál.