Így értékeli a szabad versenyt Juhász Miklós

Így értékeli a szabad versenyt Juhász Miklós

Juhász MiklósJuhász Miklós, fotó: nol.huA Gazdasági Versenyhivatal elnöke 6-7 pontra értékeli a szabad verseny érvényesülését Magyarországon egy 10 pontos skálán.

Az elnök a Népszabadság hétfői számában megjelent interjúban elmondta, hogy a Global Competition Rewiew szaklap minősítésében a magyar versenyhivatal évek óta a háromcsillagos kategóriában van, “jó” minősítéssel. “Ez alapján a közepesnél valamivel jobban állunk” – tette hozzá.

A GVH első embere szerint előfordul, hogy a hivatal megkerülésével születnek törvények, ebben nincs változás a korábbi időszakhoz képest, de az arányok némileg romlottak, mert az egyéni képviselői javaslatok esetében nincs mód arra, hogy véleményt fogalmazzanak meg. Ugyanakkor az elmúlt két évben mintegy 200 jogszabállyal, törvényjavaslattal kapcsolatban fejthették ki véleményüket, és az esetek kétharmadában fogadták el, illetve vették figyelembe a Gazdasági Versenyhivatal véleményét.

Juhász Miklós visszautasította, hogy kormánymegrendelésre végeztek volna vizsgálatokat, például a bankoknál. A nagyobb kartellügyek hiányát az utóbbi időben azzal magyarázta, hogy azok átfutása általánosan másfél-két év. Tavaly több kartellügy indult, mint 2009-ben és 2010-ben együtt – mondta a GVH elnöke.

Kapcsolódó cikkek