Kisebb gyengülésre számítanak az elemzők

Kisebb gyengülésre számítanak az elemzők

Enyhe mínuszos nyitásra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők, a nap folyamán pedig iránykeresést várnak.

Rózsa Balázs, az OTP Bank Nyrt. tőzsdei műveletek osztályának

vezetője elmondta: nagy elmozdulást nem vár. A negatív nyitás szerinte egyértelmű a nemzetközi tendenciák alapján, de az árak változásának iránya napközben dől majd el, főként a nemzetközi trendek hatására.

Szintén enyhén gyengülő – inkább csak jelzés értékű – nyitást vár Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője, de úgy véli, a nap végére nőhet az optimizmus, esősorban a nemzetközi trendek nyomán. A szakember szerint a magyar értékpapírpiac az irányt keresi. Fontos hírek kedden várhatók, mindenekelőtt az MNB kamatdöntésére figyelnek majd a befektetők, ennek nyomán pedig felerősödhetnek, vagy éppen gyengülhetnek a kötvény-kibocsátási várakozások.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,95 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 18 ezer 637,15 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 305 forinttal, 1,64 százalékkal 18 ezer 315 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 26 forinttal, 0,68 százalékkal 3866 forintra erősödtek, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,94 százalékkal 428 forintra nőtt, forgalma 654,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 0,30 százalékkal 39 ezer 525 forintra esett, a részvények forgalma 646 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 78 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,94 százalékkal 17 ezer 765 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1102,66 ponton zárt pénteken, ez 13,58 pontos, 1,25 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.