Lendületben a belföldi turizmus

Lendületben a belföldi turizmus

A Szallas.hu szerint továbbra is lendületben van a belföldi turizmus, a portál friss adatai alapján 10 százalék feletti volt a bővülés a második negyedévben 2013 azonos időszakához képest.

A szakportál keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: az átlagos foglalási érték 6,7 százalékkal, 30 766 forintra nőtt a második negyedévben. A SZÉP-kártya felhasználás szintén bővült, mintegy 10 százalékkal. Ez részben annak is köszönhető, hogy április elején még közel 4 milliárd forintnyi, május 31-ig elköltendő pénzösszeg lapult a magyarok zsebében.

A Szallas.hu előfoglalási adatai alapján a tavalyinál is több teltházas hétvégére lehet számítani az idén a Balatonon, miközben júliusban a népszerűbb balatoni településeken egyre több szálláshely közelíti meg a teljes kihasználtságot.

A közlemény idézi Varga Zoltánt, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: az előfoglalási adatok alapján sok lesz a teltházas hétvége júliusban, és ha jó lesz az idő, augusztusban is. A nyár utolsó hónapjában leginkább az augusztus 20-i ünnepnapot a hétvégével összekötő ötnapos időszakra regisztráltak jelentős számú előfoglalást – tette hozzá.

A felmérés szerint idén április-június között a foglalások mintegy háromnegyede 1, illetve 2 éjszakára szólt. A legtöbben egy-egy éjszakát töltöttek otthonuktól távol, de több alkalommal is elutaztak. A szálláshelytípusok között a vendégházak és apartmanok tudták növelni részesedésüket a teljes forgalomból. Varga Zoltán ismertetése szerint az alacsonyabb árfekvésű vendégházak és apartmanok átlagon felüli növekedése évek óta tart. A 4-5 csillagos szállodák kivételével a többi szálláshely-kategória részesedése csökkent, leginkább a 2 csillagos hoteleké – mondta.

A kutatás szerint júniusban már a horvátországi szállások iránt is megnőtt a kereslet, a legnépszerűbb helyek rangsorában a mindössze egyetlen városnak helyet adó Vir sziget végzett az élen, amit Rab, Medulin, Pula majd Crikvenica követett.

Ami a magyarországi foglalásokat illeti, papírforma szerint alakult a legnépszerűbb települések rangsora az előző 3 hónapban. Csakúgy, mint 2013 hasonló időszakában, a lista élén Budapest végzett, a fővárost Siófok, majd Hajdúszoboszló követte.

Az előfoglalási adatokból ugyanakkor már tisztán látszik, hogy a nyár leginkább a balatoni települések felé tereli a kikapcsolódásra vágyókat. A 10 legnépszerűbb helyből 6 a magyar tenger mellett található, de a maradék 4 is fürdőváros, Budapest ugyanakkor az előfoglalásoknál már kimaradt a top 10-es listából – mondta Varga Zoltán.

A szállásközvetítő cégnek mintegy 14 ezer aktív szállásadó partnere van itthon és külföldön. A honlapnak több mint 700 000 regisztrált felhasználója van és havonta mintegy másfél millió látogató keresi fel.