Ez kell a sikerhez?

Ez kell a sikerhez?

Mario DraghiMario DraghiEgy központi bank sikeressége végső soron hitelességén múlik, azaz akkor teljesítheti az árstabilitás fenntartására vonatkozó feladatát, ha hiteles. Ezt Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke mondta Budapesten pénteken.

A Magyar Nemzeti Bank szervezésében létrejött „Horgony 2013 konferencián” az eurózóna jegybankjának elnöke hangsúlyozta, hogy a hiteles monetáris politika feltétele az központi bank intézményi, személyi, funkcionális és pénzügyi függetlensége.

Mario Draghi beszédében kiemelte, az euróövezeti csatlakozásra váró országok azzal biztosíthatják a kedvező konvergenciát a közös valuta térségéhez, ha megfelelő strukturális reformokat vezetnek be, kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytatnak, és biztosítják a pénzügyi rendszer egészséges működését.

„Az euróövezethez való későbbi csatlakozás a szuverenitás nagyobb megosztását, és a nagyobb európai számonkérhetőséget vonja maga után, mint tíz évvel ezelőtt” – fogalmazott.

Az EKB elnöke előadásában megköszönte Simor András, munkáját az EKB Általános Tanácsában. Simor András jegybankelnöki mandátuma márciusban jár le.
Az euróövezeti csatlakozásra váró államok monetáris politikai feladatairól szólva kiemelte, az árstabilitás kiszámítható gazdasági környezetet teremt, amely a befektetői és fogyasztói bizalom javulását segíti elő. Ezen kívül, a legszegényebb társadalmi rétegek vásárlóerejét is védi-

Az MNB-nél is követett inflációs célkövetés politikájáról elmondta, figyelembe kell venni a monetáris politikának a valutaárfolyamra gyakorolt hatását is. Kifejtette: olyan országokban, ahol magas az eladósodottság külföldi devizában, a központi bankoknak kevés mozgásterük van a gazdaság teljesítményének visszaesésekor. “Ez különösen igaz akkor, amikor már eleve magas az infláció és nincsen meg a strukturális és intézményi reformok kritikus tömege, amely képes fenntartható szintre csökkenteni az ország kockázati felárát”.

“Ilyen esetben, az alapkamat csökkentése azzal a kockázattal jár, hogy egy ponton leértékelési nyomást helyez a helyi valutára” – fogalmazott az EKB elnöke.
Mario Draghi előadásában beszélt az euróövezet előtt álló kihívásokról, így az intézményi és gazdasági feladatokról is. Leszögezte, van előrelépés, de még sokat kell tenni. Néhány euróövezeti állam példája tanulságos lehet az euróövezeti csatlakozásra váró államok számára is – tette hozzá.

Szerinte erős intézmények kellenek a versenyképesség garantálásához, a fenntartható növekedés elősegítéséhez, a költségvetési politikák vezérléséhez és a költségvetési fenntarthatóság biztosításához. “Más szóval, Európa jövőbeli jóléte azon múlik, hogy képesek vagyunk-e kiegészíteni a monetáris uniót gazdasági, költségvetési és pénzügyi unióval” – tette hozzá.

A gazdasági kihívásokról elmondta, az eurózóna térségében a konvergencia a gazdasági folyamatok fenntarthatóságán múlik. Elmondta, az euróövezetben 2010 óta tapasztalt nehézségek a konvergencia hiányosságai miatt alakultak ki. Ugyanakkor leszögezte, hogy jelenős lépések történnek ezeknek a hiányosságoknak az orvoslására.

Kifejtette, a külső és költségvetési egyensúlytalanságok kezdenek mérséklődni, és látszanak már az ár- és nem árjellegű versenyképesség helyreállítására tett lépések első gyümölcsei. Hozzátette, a bankok eszközleépítése rendezett körülmények között zajlik, jóllehet ez a folyamat sok államban negatívan érinti a forrásoknak reálgazdaságba irányuló áramlását.

Ezen kívül sok államban csökken az adósság mértéke, míg mások olyan pálya felé mozognak, amely fenntarthatóvá teszi az adósságukat. Végül, a pénzügyi szektor gyengeségeit, és ennek a szuverén kockázatokhoz való kapcsolatát is kezelik. Az euróövezeten kívüli, a térséghez csatlakozásra kötelezett államokról szólva kijelentette, az EU alapszerződése nominális, reál- és intézményi konvergenciát ír elő számukra. Míg a nominális kritériumok számszerűsítve írják elő a költségvetési, külső egyensúlyt és árstabilitást, a reálkonvergencia ezeknek a mutatóknak a fenntarthatóságát. Fontos előrelépést jelentenek az elmúlt években elfogadott, a gazdasági konvergenciát erősítő európai egyezmények, így a költségvetési paktum, illetve az Európai Unió egyensúlytalansági eljárásáról szóló megegyezés.

Mario Draghi előadásában elmondta, a válság – fájdalmasan megértett – tanulsága, hogy, általánosságban, az intézményi környezet kulcsfontosságú a gazdasági integráció és a konvergencia fenntartása szempontjából. Az intézményi környezetet – többek között – a jobb szabályozás, az erősebb kormányzás, a statisztikák jobb minősége, és az üzletbarát környezet javíthatják – tette hozzá.

A szükséges strukturális intézkedésekről kijelentette: a magánszektor által vezérelt gazdasági növekedést stabil, üzletbarát gazdaságpolitikai környezettel kell elősegíteni. Ezért a kormányoknak átlátható és kiszámítható politikát kell folytatniuk és a jogállamiságon alapuló hatékony gazdaságirányítást kell bevezetniük. A költségvetési politikával kapcsolatosan kiemelte: fenntartható és középtávú szemlélet által vezérelt politikát kell folytatni. „A felelőtlen fiskális politika ronthatja a hitelességet” – tette hozzá. A pénzügypolitikáról elmondta, a fenntartható nominális konvergenciához elengedhetetlen az egészséges bankrendszer, és a tőkepiacok likvid működése.