A karácsonyi vásárlások egyharmada problémás

A karácsonyi vásárlások egyharmada problémás

AkcióMinden harmadik esetben problémát találtak az ellenőrök az idei karácsony előtti ellenőrzések keretében végzett próbavásárlások során, tavaly az arány még 55 százalékos volt. Ezt mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A kormányhivatalok kötelékébe tartozó ellenőrök az árak megfelelő feltüntetését, az akciós ajánlatok valóságtartalmát, a fogyasztói jogokról szóló tájékoztatást vizsgálták, és igyekeztek kiszűrni a vásárlókat megkárosító cselekményeket.

Az ellenőrök elsősorban a sok fogyasztót vonzó áruházláncokat, bevásárlóközpontokat vizsgálták, de jártak karácsonyi vásárokon és piacokon is.

Az ellenőrzött 520 üzletben 10 ezer terméket vizsgáltak. Fogyasztóvédelmi eljárást 250 esetben indítottak, a kiszabott bírság 19,5 millió forintot tett ki. A legtöbb probléma az árak feltüntetésével, a többletszámolással, illetve az akciós árakkal volt.

A kis- és középvállalkozásokat első esetben nem bírságolja a hatóság, viszont ellenőrzik, hogy a hiányosságokat a kereskedők a megszabott határidőn belül pótolják-e.

Minden karácsony előtt ellenőrzik a fényfüzérek biztonságát, továbbra is mindössze 10 százalékuk megfelelő.

Az on-line áruházaknál a leggyakoribb probléma az, hogy nem hívják fel kellő súllyal a vásárlók figyelmét a jogaikra, például arra, hogy az átvételtől számítva 8 munkanapon belül elállhatnak a vásárlástól.