Csődtől tartanak a trafikosok

Még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a jövendő trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, ezért a cigarettán elérhető haszon növelését sürgetik. Ez olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.

A dohánytermékeknél alkalmazható jelenlegi, 3-5 százalékos árrés mellett nem lehet hosszú távon gazdaságosan trafikot működtetni – jelentette ki a lapnak a Magyar Dohány-kiskereskedők Egyesületének (MDKE) titkára. Adorjánné Pordán Éva hangsúlyozta, különösen a kistelepüléseken jelenthet gondot az alacsony haszon, hiszen legalább havi 6-8 millió forintos forgalmat kell lebonyolítani ahhoz, hogy ilyen árrés mellett legalább magát eltartsa a dohányboltos. Egy olyan területen pedig, ahol bejáratott lottózó üzemel, a kisebb trafikosnak esélye sincs a totó-lottó forgalmazására jogot nyerni.

Adorjánné Pordán Éva szerint, miután a dohányboltok eddig is kaptak termékeik forgalmazása fejében támogatást a gyártóktól az árrésen felül, ez az összeg vagy annak egy része lehetne a nagyobb árrés forrása.

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének állásfoglalása szerint a piaci viszonyok határozzák meg az árrés mértékét. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a magasabb árrést két forrásból finanszírozhatják a gyártók, egyrészt a korábban a kereskedőknek nyújtott, s a mostani törvény által tiltott egyéb forgalmazási támogatásokat, másrészt a csökkenő költségek miatt megspórolt összeget csoportosíthatják át.