Tovább nőtt a BUX az év második hetében

Tovább nőtt a BUX az év második hetében

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,82 százalékkal, 339 ponttal emelkedett az elmúlt héten, 18 999,53 ponton zárt pénteken, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző heti záróárához képest.

A heti forgalom 36,89 milliárd forint volt, míg az előző – három munkanapból álló – héten 28,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.

A keddi 0,7 százalékos visszaesés kivételével a hét minden napján erősödni tudott a magyar részvénypiac, így gyakorlatilag december közepe óta töretlennek mondható a BUX index emelkedése. Az elmúlt héten a nemzetközi piacokhoz képest is felülteljesítőnek számított a BÉT, és a hét második felében tapasztalt jelentős forintgyengülés ellenére is kitartott az erősödés a magyar börzén.

A nyugat-európai tőzsdéken eközben viszonylag negatív hangulat uralkodott. A hét elején kiábrándító adatok jelentek meg az euróövezetből: új csúcsra nőtt a munkanélküliség, stagnál a lakossági fogyasztás, a német ipar megrendelései pedig a vártnál is jobban csökkennek. Emellett a befektetők továbbra is bizonytalanok afelől, vajon mire jut az amerikai kongresszus és a Fehér Ház február végéig, amikor majd meg kell kezdeni az év elejéről elhalasztott költségvetési kiadáscsökkentéseket, és emelni kellene a kormányzati adósságplafont.

Jól indult viszont a negyedéves vállalati beszámolási szezon az Alcoa keddi gyorsjelentésével, az amerikai cég váratlanul bizakodó előrejelzést adott a kereslet alakulására.

Csütörtökön a nap fontos híre volt az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England kamatdöntése, a várakozásoknak megfelelően mindkét alapkamat változatlan maradt. Az EKB elnökének magyarázata – hogy alacsony szinten bár, de stabilizálódni látszik az euróövezeti gazdaság – támogatást adott a részvényeknek. Erősítette a bizalmat a jól sikerült spanyol állampapír-árverés és a friss adatsor is arról, hogy Kína külkereskedelme föllendült decemberben, azon belül az import megint növekedésnek indult a novemberi stagnálás után. A csütörtöki nap végén azonban profitkivétet indítottak el az amerikai munkanélküliség növekedéséről megjelent adatok. A hét utolsó kereskedési napján szintén halvány teljesítményt nyújtottak az európai piacok.

A BÉT-en a múlt héten a legjobban teljesítő részvény a Mol volt, az olajtársaság részvényeinek árfolyama 3,85 százalékkal, 690 forinttal 18 600 forintra nőtt.

Az OTP 0,3 százalékkal, 13 forinttal erősödött, 4313 forinton zárt pénteken.

A Magyar Telekom árfolyama 1,79 százalékkal, 7 forinttal 399 forintra emelkedett.

A Richter árfolyama egy hét alatt 0,60 százalékkal, 225 forinttal 37 920 forintra emelkedett.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,98 százalékos, 525 forintos emelkedéssel 18 120 forinton fejezte be a hetet

A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX értéke 2,1 százalékkal, 22 ponttal 1060,83 pontra nőtt.