Elemzők szerint az idén már javulhat az ipari termelés

Elemzők szerint az idén már javulhat az ipari termelés

A Takarékbank és az ING elemzője szerint a tavaly év végi gyengébb teljesítmény után az idén, legkésőbb a második negyedévtől, javulhat az ipar teljesítménye Magyarországon. A Nemzet-gazdasági Minisztérium (NGM) közleményében kiemelte, hogy a nemzetközi trendekkel egybevágva csökkent az ipari termelés tavaly novemberben, de kedvező az új rendelések megugrása.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint 2012 novemberében az ipari termelés 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az eredeti és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Az előző hónaphoz képest a termelés 0,1 százalékkal tovább mérséklődött az októberi 3,8 százalékos visszaesés után.

Novemberben az ipar belföldi értékesítési volumene 11,9, az export 4,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az NGM az adatok kapcsán kifejti, hogy a magyarországi csökkenésnél nagyobb mérséklődés volt Olaszországban (7,6 százalék) és Spanyolországban (7,2 százalék), de a régiós versenytársak közül Csehországban is hasonló mértékű, 6,2 százalékos volumencsökkenést mutatnak a statisztikák.

Magyarországon ugyanakkor kedvező a tárca szerint, hogy – bár egyszeri tételnek köszönhetően, de – nagyon jelentős mértékben, 45,7 százalékkal nőtt a feldolgozóipari vállalatok összes új rendelésállománya, illetve hogy a közepes súlyú ágazatok közül a vegyi anyag, termék gyártása 4,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

A minisztérium hangsúlyozza: pozitív a jövőre nézve, hogy a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésállománya ugyan egyszeri nagy megrendelésnek köszönhetően, de igen nagymértékben, 45,7 százalékkal nőtt 2012 novemberében az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Az összes rendelésállomány pedig 48,6 százalékos emelkedést mutatott a vizsgált hónapban. Németh Dávid, az ING elemzője szerint bár sok alág termelése nőtt novemberben, a magas bázis és a telekommunikációs szektor termelése zsugorodásának tudható be a csökkenés. A szakértő is pozitívumnak nevezte a rendelésállomány növekedését.

Az idei év első negyedéve nem lesz túl fényes az ipari termelés szempontjából Németh Dávid szerint, de a második negyedévtől javulhat a helyzet. 2013 első negyedévében egy százalékkal, a második-harmadik negyedévben pedig már 4-5 százalékkal nőhet az ipari termelés 2012 azonos időszakaihoz képest, míg az év egészében 3-4 százalék körüli termelésbővülés várható.

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője is kiemelte a rendelésállomány és az új rendelések markáns növekedését, hangsúlyozva, hogy a járműgyártásban az exportrendelések 250 százalékkal emelkedtek novemberben éves összevetésben. Ez vélhetően egy egyszeri, nagy megrendelésnek köszönhető, valószínűleg egy vasúti járműgyártó kaphatott nagyobb rendelést – fűzte hozzá.

Összességében ugyanakkor jelentősen csökkent a termelés, amelyet a magas bázis mellett a
novemberi melegebb időjárás, a Suzuki november-decemberi termelésének visszafogása, és egyéb, egyszeri tényezők okozhattak a szakértő szerint. Suppan Gergely kiemelte: januártól visszaállt a kétműszakos munkarendre a Suzuki, februárban az Opel megkezdi az első újgenerációs benzinmotorok gyártását, és még az idén indul az 1,6-os dízelek gyártása is, emellett pedig áprilistól már kapható lesz a szintén Kecskeméten gyártott Mercedes CLA kupé.

Ezeknek köszönhetően idén január-februárban már erősebben hozzájárulhat a járműgyártás az ipari termeléshez. Tavaly összességében 1 százalékkal csökkenhetett az ipari kibocsátás, míg idén 3,5 százalék körül növekedhet az ipari termelés.