Utasszám-rekord a péri repülőtéren

Utasszám-rekord a péri repülőtéren

KisrepülőUtasszám-rekorddal és nullszaldó körüli gazdálkodással zárta tavalyi évét a Győr-Pér repülőtér, közölte az MTI érdeklődésére kedden a légikikötőt működtető társaság ügyvezető igazgatója.

Vadász László elmondta, a 2011-es 18 ezer után tavaly 30 ezernél néhány százzal több utasuk volt, 90 százalékuk üzleti utas, akik nagy része az Audi itteni és németországi telephelye közötti forgalom révén használta a Győrhöz közeli létesítményt. Az autógyár a tavalyi év elején heti kilenc oda- és visszarepülés helyett már 14 retúrjáratot üzemeltet a két gyár között, többnyire üres helyek nélkül.

Összesen hatezer fel- vagy leszállást szolgált ki a reptér tavaly, ugyanakkor jelentősen visszaesett az ad hoc teheráru-szállítás, ami korábban is hektikus volt, az európai autóipar aktuális állapotnak függvényében – mondta az ügyvezető. A csökkenés okaként Vadász László említette, az ágazat több beszállítója a korábbinál kevesebb alkalommal indított innen árut.

Megjegyezte, nem csupán a régióban működő társaságok szállítanak Pérről vagy Pérre árut, mivel egy kisebb reptér sokkal gyorsabban, rugalmasabban tudja teljesíteni az igényeket, mint egy nagyobb, forgalmasabb légikikötő.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint a két esemény nagyjából kiegyenlíti egymás hatását, így a reptér nullszaldó körüli eredménnyel zárta a 2012-es évet.