Kedvező nemzetközi hangulatban erősödött a BUX

Kedvező nemzetközi hangulatban erősödött a BUX

Bux indexA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,10 pontos, 1,16 százalékos emelkedéssel, 18 836,16 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Katona Norbert, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: alapvetően pozitív volt a hangulat kedden a BÉT-en, köszönhetően a egyesült államokbeli és az ázsiai optimizmusnak. Hozzáfűzte, hogy napközben kedvező adatok érkeztek az eurózónából is. Az OTP felülteljesítő volt a papírok között, és 4700 forintnál erős technikai szintet tört át.

Az erősödés a szakértő szerint annak is köszönhető, hogy az Egyesült Államokban és Kínában megerősítették a mennyiségi enyhítési programokat.

Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője szerint is a külföldről érkező hírek a pénzügyi stimulusokról adtak lendületet kedden az árfolyamoknak. Ő is kiemelte, hogy az OTP volt a nap nyertese. A forint gyengülése ellenére is nőtt a részvények iránti kereslet, nőtt a kockázatéhség.

A Mol 190 forinttal, 1,12 százalékkal 17 150 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 142 forinttal, 3,05 százalékkal 4803 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,46 százalékkal 405 forintra csökkent, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 0,43 százalékkal 34 350 forintra esett, a részvények forgalma 935,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 186,5 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,45 százalékkal 18 870 forintra gyengült.

A BUMIX 1004,07 ponton zárt kedden, ez 11,35 pontos, 1,14 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a határidős termények közül a takarmánybúza, a takarmánykukorica és a napraforgó elszámolóára változott a keddi kereskedésben.

A takarmánybúza májusra 800 forinttal, 65 000 forintra drágult, az augusztusi árfolyam változatlanul 53 000, a szeptemberi pedig 52 800 forint.

A takarmánykukorica elszámolóára májusra 300 forinttal emelkedett, 61 800 forintra.

A napraforgó októberre 2000 forinttal lett olcsóbb, az új ár 124 000 forint, novemberre pedig 2300 forinttal 126 000 forintra csökkent az elszámolóár.