Összefognak az érdekképviseletek

Összefognak az érdekképviseletek

új irány?

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ), a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), valamint a PDSZ Budapesti Választmányának vezetői pénteken Budapesten írták alá a megállapodást, amely egyebek között tartalmazza, hogy a két szakszervezet segíti a PDSZ Budapesti Választmánya jóvoltából meghirdetett rendezvényeket, akciókat, demonstrációkat.

Székely Tamás, a VDSZ, Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke, valamint Benedek Iván, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője is kiemelte, az együttműködési megállapodások azt mutatják, hogy a közös érdekek, ügyek és a szolidaritás mentén a konföderációk, a különböző területeken működő szakszervezetek is össze tudnak fogni.

A VDSZ elnöke rámutatott, szélesebb körű szakszervezeti együttműködés szükséges, ezért kötnek szolidaritási és együttműködési megállapodást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével. Székely Tamás reméli, hogy ez az ágazatok közötti együttműködés mielőbb kiszélesedik konföderációs megállapodássá. Az oktatásban súlyos problémák vannak, amelyek sok családot érintenek, emellett sok az olyan munkahely is, ahol a munkáltató próbálja megsemmisíteni a szakszervezetekkel az együttműködést – hívta fel a figyelmet.

Gulyás Attila szerint a hatalomnak az a gyakorlata, hogy a különböző csoportokat próbálja megosztani, így itt az ideje, hogy nem csak konföderációkon belül, hanem bármilyen csoportok között legyen összefogás, ha azonosak a problémáik. Attól függetlenül, hogy nem egy szakmai csoportban vannak, tudják egymást erősíteni egy-egy demonstrációnál vagy akciónál.

Benedek Iván, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője kifejtette: olyan partnereket keresnek, akik hasonlóan gondolkodnak, ezért minden olyan szervezettel összefognak, amelyek hajlandóak fellépni és együttműködni velük a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javításában. Úgy vélekedett, nem kell különválasztani, hogy vegyipari dolgozó, pedagógus vagy BKV dolgozó. Munkavállalók vannak, minden terület problémája kihat egy másik területre is – emelte ki. “Ha kis egységenként össze tudunk fogni, akkor a konföderációk is rájöhetnek, hogy egységben az erő” – fogalmazott Benedek Iván.

Az együttműködési megállapodások szerint a VDSZ és a VTDSZSZ támogatja a PDSZ Budapesti Választmánya minden olyan meghirdetett kezdeményezését, amely az oktatásban foglalkoztatott munkavállalók jobb élet- és munkakörülményeit célozza meg, emellett a PDSZ is támogatja a két másik szakszervezet akcióit, demonstrációit is, és felszólalhatnak egymás rendezvényein.

Kapcsolódó cikkek