Csökkenést várnak az elemzők

Csökkenést várnak az elemzők

BÉTKisebb esésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: kisebb csökkenést vár a BÉT-en, főként a negatív nemzetközi hangulat miatt. A szakember emellett kiemelte a pénteki hírt, amely szerint a horvát kormány az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához fordul, azt kérve, hogy részben nyilvánítsák semmissé azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban. Ez azt mutatja, hogy a Mol és a horvát kormány között nincs olyan egyetértés, mint az a csütörtöki tárgyalások után tűnt – közölte Móró Tamás. Emiatt a Mol már pénteken csökkenéssel zárt, és a kisebb esés valószínűsíthető hétfőn is – tette hozzá az elemző. Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is úgy látja, a gyenge pénteki kereskedés után hétfőn is folytatódhat a lejtmenet. Az amerikai tőzsdék zárva tartanak hétfőn, és fontosabb hazai makrogazdasági hírek sem várhatók. Emiatt alacsonyabb forgalomra és nyugodt kereskedésre lehet számítani a BÉT-en, de az irány lefelé mutat – mondta az elemző. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,93 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 19 255,65 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt. A Mol 210 forinttal, 1,45 százalékkal 14 300 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 61 forinttal, 1,36 százalékkal 4418 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 308 forintot ért, forgalma 491,7 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 40 forinttal, 0,85 százalékkal 4680 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.