Harmadával csökkenő forgalom mellett enyhén esett a BUX a héten

Harmadával csökkenő forgalom mellett enyhén esett a BUX a héten

BUX index, BÉTA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,38 ponttal, 0,13 százalékkal esett az elmúlt héten, és 18 443,38 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 42,04 milliárd forintot tett ki az előző hét 62,84 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények vegyesen teljesítettek. Hétfőn az OTP igazgatósági tagjának részvényeladása miatt 4 százalékkal esett a papír, a Magyar Telekom árfolyama a valaha volt legalacsonyabb szintre esett, a gyógyszeripari papírok esése is folytatódott. Kedden a magyar piac az európai hangulattal összhangban mozgott, közepes forgalmú, nyugodt nap volt a magyar tőzsdén. Szerdán a részvénypiac – a napközbeni bizonytalanságot követően – a kereskedés végére magára talált a tengerentúli hangulatnak köszönhetően, a jó hírek a vezető részvények közül leginkább az OTP és a Mol árfolyamára hatottak. Csütörtökön eseménytelen volt a kereskedés, alacsony forgalommal, ismét az OTP húzta le a részvényindexet.

Bár az árfolyamot befolyásoló új hír nem érkezett, a részvény továbbra sem tudott talpra állni. Pénteken a Richter hozta a nap meglepetését, a forgalom felét ez a papír tette ki, holott ez általában az OTP szerepe. A bankpapír – mint a nap egyetlen vesztese – azért került negatívba, mivel még tartotta magát a devizahitel körüli bizonytalanság. A vezető részvények közül az OTP 3,04 százalékkal esett az elmúlt héten, 4400 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom papírjainak értéke 0,63 százalékkal, 317 forintra emelkedett. A Mol árfolyama 2,38 százalékos növekedéssel 16 765 forinton fejezte be a hetet. A gyógyszergyártók közül a Richter árfolyama nem változott, 3520 forinton zárt, az Egisnek pedig 0,51 százalékkal 20 600 forintra csökkent az árfolyama. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 0,10 százalékkal, 1,02 ponttal 1006,95 pontra emelkedett az elmúlt héten.