Szépül a Rudas

a Rudas Fürdő déli szárnyának látványterve madártávlatból, fotó: BGYHIndul a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának, az egykori palackozó üzemnek a rekonstrukciója. A közel egymilliárd forint összköltségű beruházás várhatóan jövő szeptemberre készül el.

A kedden elkezdődött felújítás során kialakítanak egy új, a fürdő meglévő egységeihez szervesen kapcsolódó élményfürdőt, ez az eddig kihasználatlanul álló, leromlott állapotú déli épületrész megjelenésében szembeötlő változást hoz majd.
    
A fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tájékoztatása szerint a rekonstrukció a fürdő területének növelésével, az új medencék és a szauna-világ kialakításával több mint 2 550 négyzetméteres területet érint. A BGYH Zrt. a rekonstrukciótól a látogatók számának és egyúttal a fürdő bevételének növekedését várja.
    
Az épületrész átépítését a BGYH Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. között idén januárban aláírt vagyonkezelési szerződés tette lehetővé. A rekonstrukció elsődleges célja az egykori palackozó üzemnek a fürdőhöz csatolása, az épület felújítása és ellátása a fürdő profiljához illő funkciókkal. Ennek megvalósításához a fürdőn belüli közlekedés és a vendégek öltöző tereinek átszervezése is szükséges.

Rudas látványterv

a Rudas Fürdő déli szárnyának látványterve szemből, fotó: BGYH

A beruházás során kialakítanak egy földszinti medenceteret, ahová két közepes és két kisebb, úgynevezett merülő medencét építenek, a terület a meglévő uszodából közvetlenül elérhető lesz. Az emeleten egy, az utcáról is megközelíthető, közel 250 négyzetméteres étterem várja majd a vendégeket. A tetőteraszon napozóterasz és jacuzzi fog üzemelni, a pinceszinten lesz a gépészeti tér, az étterem konyhaüzemi helyiségei és a vendégeket kiszolgáló mosdók. A jelenlegi uszodához csatlakozó vendég és személyzeti öltözőket magába foglaló épületrészben pedig egy több mint 500 négyzetméteres szauna-világot hoznak létre.

A közlemény szerint a rekonstrukcióhoz kapcsolódóan kisebb fejlesztések várhatóak a fürdő meglévő területén is: a 2012-ben teljes körűen felújított előcsarnokban egy hídszerű, közlekedő folyosót építenek, amely összeköti az előcsarnok két oldalán lévő épületek emeleti szintjét. A törökfürdő és hozzá közvetlenül csatlakozó épületrészben pedig a leromlott állapotú és jelenleg kihasználatlanul álló Juventus-kádosztály, illetve a volt nappali kórházat alakítják át, öltözők, zuhanyozó blokkok, mosdók kialakításával.
    
Rudas látványterv

a Rudas Fürdő látványterve, fotó: BGYH

Budapest egyik legjellegzetesebb városképi, műemléki és idegenforgalmi szempontból kiemelt területén évtizedek óta rontotta az összképet a Rudas fürdő romos, szürke, rendkívül rossz állapotban lévő épülettömbje. Tavaly az üzemeltető a fürdő homlokzatát és tetőszerkezetét nagyobb részben uniós támogatás, kisebb részben magyar költségvetési forrás felhasználásával felújította, és ezzel a fürdő épülete visszanyerte a rangjának megfelelő vonzó külsejét. A teljes épülettömb képe azonban még ezzel a felújítással sem lett kifogástalan, mivel a déli épületrész, a volt palackozó továbbra is elkeserítő állapotban maradt.