Negyedmilliárd forintos fejlesztés Dunakiliten

Negyedmilliárd forintos fejlesztés Dunakiliten

Negyedmilliárd forintos, ötödrészben az Új Széchenyi Tervpályázatán elnyert forrásból finanszírozott fejlesztést hajt végre a főleg üzemanyag-, olaj- és levegővezetékek összeszerelésével foglalkozó Veritas Dunakiliti Kft.

Jáger Tibor ügyvezető tájékoztatása szerint legalább tíz százalékos növekedést vár a beruházástól a társaság, amely tavaly 9,1 milliárdos forgalommal zárta az évet, idei terve 9,4 milliárd, jövő évi célkitűzése pedig 10,5 milliárd forint. A cég a pályázatban vállaltnál néhánnyal több, 635 embert alkalmaz, de munkát adnak mintegy 430 bérelt munkásnak is. Jelezte: a fejlesztéssel meglévő kapacitásokat bővítenek. Elmondta, hogy a Dunakilitin megvalósuló projekt keretében például szivárgásmérő számítógépet, duplacsöves présgépet, valamint azonnali vizsgálatok elvégzését lehetővé tevő laboreszközöket, mérőeszközöket szereznek be. Emellett kiépítik a mérőműszerek levegőellátásához nélkülözhetetlen légcsatornát. A tervek szerint az év végén záruló komplex beruházás eredményeként négy új munkahely jön létre. A Veritas Dunakiliti Kft. a német Poppe-Veritas Holding GmbH & Co Konszern tagja, a Veritas AG autóipari beszállító 100 százalékos tulajdonú magyar leányvállalata. A konszern főbb gyártmányai közé tartoznak az üzemanyag-rendszerek, a turbócsövek és a fröccsöntött termékek. A dunakiliti székhelyű társaság tevékenysége az 1995-ös indulás óta közel változatlan: gyártókapacitásának háromnegyedét üzemanyag-, olaj- és levegővezetékek, vezetékrendszerek összeszerelése foglalja le, a fennmaradó hányadot gumi vulkanizálás teszi ki.