Igazi magyar siker

Igazi magyar siker

Az osztrák tulajdonú Tamási-Hús Kft. több mint húsz százalékkal növelte árbevételét 2013-ban, elsősorban a belföldi értékesítését tudta növelni. A hírt a húsfeldolgozó cég ügyvezető igazgatója osztotta meg az MTI-vel.

Sándorné Rozinger Mária elmondta, a kft. a 2012-es 6,1 milliárd forint után 2013-ban 7,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye pedig várhatóan megközelíti a százmillió forintot. A társaság 2011-ben még 161 millió forintos negatív, 2012-ben 22 millió forintos pozitív eredménnyel zárta az évet. A kft. a Gierlinger Holding Gmbh tulajdona. A tamási húsfeldolgozó üzemben tavaly 4500 tonna készítményt – szeletelt, darabolt füstölt, főtt császárszalonnát, illetve baconba göngyölt virslit, sültszalonnát – állítottak elő. A cég tavalyi értékesítése főleg a hazai piacon nőtt, az exportált áruk értéke 4,5 milliárd forint volt. A kft. ügyvezetője megjegyezte, hogy a 2013-as eredményt negatívan befolyásolja a forint árfolyam-ingadozása, a cég hitelállományát ugyanis devizában tartják nyilván.
 
A Tamás-Hús főleg a skandináv államokba exportálja termékeit, ezek között túlnyomórészt sültszalonnát; a Magyarországon kevéssé keresett terméket elsősorban szendvicsgyártók használják fel. A bacongyártásra specializálódott tamási húsüzem jellemzően külföldi – német, dán és lengyel – alapanyagból dolgozik, az ügyvezető magyarázat szerint azért, mert a magyar és a nyugat-európai fogyasztók számára túl zsíros magyar császárszalonnát nagy részben távol-keleti piacokon értékesítik.

A 2007-ben másfél milliárd forintos beruházással indult üzem, amely 2010-ben és 2012-ben is bővítette kapacitását, az idén további, mintegy 500-700 millió forintos fejlesztést tervez. Ennek keretében újabb gyártósorokat vásárolnak, és bővítik az üzem épületét – tette hozzá. A kétszáz embert foglalkoztató társaság az idén tízszázalékos növekedéssel számol az értékesítésben, a bővülést elsősorban a külföldi piacokon tervezik elérni – mondta az ügyvezető igazgató.