Pozitív üzleti várakozások

A credit manager index (CMI) 2013. harmadik negyedévének eredményei emelkedő üzleti volument mutatnak, ugyanakkor a magyar credit menedzserek a hitelezési kockázat emelkedését jelzik előre a gazdaságban. Ezt közölte a Credit Management Szövetség az MTI-vel kedden.

2013 harmadik negyedévében a szakemberek véleménye, hasonlóan a korábbi negyedévhez, továbbra is pozitív konjunkturális változásokat tükröz. Az index értéke 53,8, ami 0,5 ponttal magasabb a megelőző negyedévhez képest és a legmagasabb érték az elmúlt egy évben. Az 50 feletti érték gazdasági növekedést jelez előre. Az üzleti volumen alakulására vonatkozó válaszok továbbra is pozitív trendről árulkodnak. A második negyedévhez hasonlóan emelkedett a pozitív faktorok indexe és az elmúlt két év legmagasabb értékét mutatja, először haladta meg a 70 pontot az index (70,8). A szállítói hitelezéssel kapcsolatos kockázat megítélése némileg romlott a megelőző negyedévhez képest (46,4) és a hitelezési kockázatok emelkedését vetíti előre.

A negatív faktorok közül a lejárt követelések aránya és a követelésbehajtás mutatja a legnagyobb romlást (37,5). A fizetésképtelenségi eljárásokon (62,5) és a vitatott követeléseken (56,3) kívül minden más faktor végeredménye 50 alatti, tehát a kockázatok emelkedését vetíti előre. Az üzleti volumenre adott értékítéletek jellemzően kedvezőek, míg a kockázatok megítélése kedvezőtlen irányban módosította az indexet az összes vizsgált időszakban. A CMI összességében stagnáló trendet mutat, javuló üzleti volumenek és némileg emelkedő hitelezési kockázatok mellett. A szövetség közölte: a kutatás összeurópai szinten is elkészül minden negyedévben. A FECMA CMI-Europe 2013 harmadik negyedévi végeredménye (54,4) a legmagasabb érték az elmúlt egy évben, amely az európai credit menedzserek javuló értékítéletét tükrözi. Az olasz és holland szakemberek pesszimistábbak a közeljövő gazdasági teljesítményének megítélésében, míg Magyarország, Belgium, Svédország, Anglia és Németország viszonylag optimista a gazdasági trendek tekintetében 50 feletti értékkel.

A hitelre történő értékesítés mellett a rendelésállomány növekedése ad okot az optimizmusra 70 feletti értékkel. A rendelésállomány Olaszország kivételével mindenhol emelkedett. Az értékesítés a CMI-Europe felmérésben részt vevő minden országban emelkedést mutat 2013. harmadik negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva. A negatív faktorok összesített végeredménye 50,2, tovább emelkedett az előző negyedévhez képest. A válaszok alapján továbbra is a legáltalánosabb problémát az elutasított, vagy csökkentett limitek arányának emelkedése jelenti, amely Málta és Svédország kivételével a vevők megnövekedett kockázati szintjére utal. A CMI, mint gazdasági teljesítmény előrejelzési eszköz alapját az adja, hogy a szállítók által a vevőknek nyújtott hitelek nagyságrendje és azok feltételei nagymértékben befolyásolják a gazdasági kilátásokat.