"Csak az innováción keresztül lehet sikeres Magyarország"

"Csak az innováción keresztül lehet sikeres Magyarország"

A magyar gazdaság innovációs képessége megfelelő ahhoz, hogy az ország sikeres legyen, és az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználása Magyarország számára soha nem látott kitörési pontot jelenthet. Ezt hangsúlyozta Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.

Véleménye szerint a magyar cégek innovatívak, az Eurostat adatai alapján a közép-kelet-európai régióban Magyarország az innovációs mutatók alapján egyértelműen az élmezőnyben van. A KSH a Közösségi Innovációs Felmérés keretében rendszeresen vizsgálja a vállalkozások aktivitását, a legfrissebb adatok alapján a 10 fő feletti vállalkozások között az innovatív vállalkozások aránya 31,1 százalék volt – mondta Spaller Endre.

A hivatal abban tud segíteni, hogy az innovatív vállalkozások egymásra találjanak. Ennek érdekében több programot is működtetnek, az idén például megszervezik a szakmai szervezetek bevonásával a StartUp Tavasz 2014 rendezvénysorozatot, melynek keretében egy közép-európai startup versenyt is tartanak. A megmérettetésre hat országból több mint kilencvenen jelentkeztek, melyből hatvan startup jelentkezését fogadták be, akikből a legjobb húsz kap lehetőséget a bemutatkozásra. A verseny is nagyban hozzájárulhat Budapest közép-európai startup központtá válásához.

A hivatal elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a Nemzeti Innovációs Hivatal a startup ökoszisztéma intézményhálózat megteremtésével az ötlettől egészen a piacra jutásig vezeti a kiváló kezdeményezéseket, cégeket. Jelenleg a hivatalnak jó pár száz olyan ötlet, kisebb induló vállalkozói csoport van a látókörében, akik tagjai, aktív szereplői a hazai startup ökoszisztémának, és akikből jó eséllyel válhatnak a jövő sikeres nagyvállalatai – mutatott rá a hivatal elnöke.

Fontos, hogy a magyar pályázók minél több forráshoz jussanak az Európai Unió Horizon2020 forrásaiból is, és ebben a Nemzeti Innovációs Hivatal sokat tud segíteni, hiszen itt dolgoznak azok a nemzeti kapcsolattartók, akik tételesen ismerik a programokat, a kiírásokat és a bírálat szempontjait. A hivatalhoz forduló pályázóknak tanácsot nyújtanak pályázatuk elkészítéséhez, de csak annak tudnak segíteni, aki jelentkezik náluk – hívta fel a figyelmet a NIH elnöke.

Spaller Endre elmondta, hogy a hivatal a napokban indította el a www.h2020.gov.hu internetes oldalt, ahol megtalálhatók a Horizont 2020 uniós kutatás-fejlesztés és innovációs pályázatokról szóló információk, a hivatal szervezésében megvalósuló H2020 szakmai rendezvények, illetve az egyes pályázati területekhez tartozó munkatársak nevei és telefonszámai.

Kapcsolódó cikkek