Tavaly 7,6 százalékkal nőtt a SPAR forgalma

Tavaly 7,6 százalékkal nőtt a SPAR forgalma

Az előző évinél 7,6 százalékkal nagyobb, 453,7 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a SPAR Magyarország Kft. Ezt közölte a cég az MTI-vel kedden.

A társaság négy új szupermarketet nyitott, emellett két City SPAR üzemeltetését kezdte meg, üzlethálózata 2013 végén 401 egységből állt, összesen több mint 398 000 négyzetméter eladótérrel. A cég tovább szélesítette kiskereskedelmi partnerhálózatát, franchise üzleteinek száma az év végére tizenegyre nőtt.

Mintegy 1,5 milliárdos beruházással, 1600 négyzetméterrel bővítették a SPAR saját húsfeldolgozó üzemét, ahol a gyártókapacitás növelése révén 35 új munkahelyet teremtettek. Az év végén a SPAR Magyarország létszáma elérte a 12 400-at, ezzel a közlemény szerint a cégrangsorok alapján az ország ötödik legnagyobb foglalkoztatója.

A SPAR Magyarország az 1990-ben, a SPAR Austria terjeszkedésére létrehozott ASPIAG (Austria SPAR International AG) tulajdonában van. A svájci központú ASPIAG a 90-es évek elején Magyarországon, Szlovéniában, Csehországban és Észak-Olaszországban hozott létre SPAR hálózatot, Horvátországban pedig 2005 óta van jelen.

A SPAR az idén márciusban jelentette be, hogy Csehországból kivonul, ottani hiper- és szupermarketjeit eladja az osztrák Aholdnak. A cég akkor azt is közölte: a jövőben a magyarországi, szlovéniai és horvátországi piacokra kíván koncentrálni.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 2012-ben 356,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 334,9 milliárd után, üzemi vesztesége a 2011-es 19,8 milliárdról 17,1 milliárd forintra csökkent. A cég adózott vesztesége a 2011. évi 34,01 milliárd után 2012-ben 12,8 milliárd forint volt.

A SPAR-t 1932-ben alapították Hollandiában, önálló nagy- és kiskereskedők társulásaként. Az ötvenes években a modell elterjedt Európában, majd a többi kontinensen is: az áruházlánc ma négy földrész 37 SPAR-szervezetéből áll, több mint 15 000 egységgel, összesen mintegy 6 millió négyzetméter eladótérrel. Ezzel a világ legnagyobb olyan kereskedelmi lánca, amely egységes néven és logóval, de nem multinacionális alapon tevékenykedik. Az önálló cégek alkotta áruházlánc koordinatív összefogója az amszterdami székhelyű Nemzetközi SPAR Központ.