Egy tolnai gépgyártó cég fejlesztése

Egy tolnai gépgyártó cég fejlesztése

Automatizált kerámiavágó berendezést fejlesztett ki a gépgyártással foglalkozó tolnai GMV Kft., elsősorban a külföldi építőipari piac érdeklődésére számítva. Ezt közölte a cég az MTI-vel.

A kft. a most zárult, 123 millió forintos k+f projekthez 45 százalékos támogatást használt fel az Új Széchenyi Terv forrásaiból – mondta Köpenczei István projektmenedzser.

A cég közleménye szerint a berendezés kifejlesztése során hét újszerű megoldást alkalmaztak, amelyeknek köszönhetően a hagyományosan kézi kerámiavágást az anyagmozgatástól a késztermék begyűjtéséig teljes mértékben automatizálták. A berendezés, amelynek szabadalmi bejegyzését már kezdeményezték, többek között épületek külső burkolásához használt téglák “szeletelésére” alkalmazható. Az új termék iránt, amelynek eddig a prototípusa készült el, elsősorban nyugat-európai vásárlók érdeklődnek – tette hozzá.

A referenciatermékként könyvkötő illetve nyomdai gépeket gyártó 25 fős vállalkozás 2013-ban 146 millió forint árbevételt ért el, idén 160-170 millió forintos árbevételt tervez; a kerámiavágó gépsort 2015-benvezetnék be a piacra – közölte a projektmenedzser.