Alacsony forgalom, korrigált az OTP

Alacsony forgalom, korrigált az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,69 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 17 885,21 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma mindössze 2,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest, a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a forgalom nagyon alacsony volt, amiben vélhetően közrejátszott, hogy a londoni piac zárva tartott hétfőn, így elmaradtak a magyar tőzsdén a forgalom tetemes részét adó brit befektetők. A jórészt eseménytelenül telt kereskedési nap egyetlen említést érdemlő momentumaként a szakértő azt emelte ki, hogy az OTP valamennyit korrigált a pénteki, 3 százalékot meghaladó veszteségéből, ugyanakkor a bankrészvény forgalma is alacsony maradt. A Mol 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 940 forintra erősödött, 755,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 71 forinttal, 1,76 százalékkal 4099 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 373 forintra csökkent, forgalma 285,0 millió forint volt. 
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,38 százalékkal 3925 forintra esett, a részvények forgalma 301,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 1501,13 ponton zárt hétfőn, ez 6,63 pontos, 0,44 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. 
A BÉT áruszekciójában hétfőn nem változtak az árfolyamok. A malmi búza szeptemberre továbbra is 48 800 forintba, decemberre  51 000, jövő márciusra pedig 51 500 forintba kerül. A takarmánybúza elszámolóára szeptemberre 41 500, decemberre 43 200, jövő márciusra 43 300 forint. A takarmánykukorica ára novemberre változatlanul 38 750, decemberre 39 000, jövő márciusra pedig 40 720 forint. A nagy olajtartalmú napraforgómag októberi jegyzése 84 500 forint, a novemberi 85 000, a decemberi 85 500, a jövő márciusi pedig 86 200 forint maradt.