Kezdődik a betakarítás

Indul a napraforgó betakarítása Békés megyében. A növényállomány kezelése érésgyorsítóval a legtöbb helyen befejeződött, a növény betakarítása a jövő héten elkezdődik. Erről tájékoztatta a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára az MTI-t.

Barabás Béla elmondta, idén hetvenezer hektár a napraforgó vetésterülete Békés megyében, a növényállomány döntő hányada olajnapraforgó. Az előzetes felmérések szerint a termés mennyisége és minősége alapján jók a terméskilátások. Hozzátette, a napraforgó tonnánkénti piaci ára 10-15 százalékkal elmarad a tavalyitól, a termelők nyolcvan-, nyolcvanötezer forintért tudják értékesíteni.

A mezei pocok fertőzés a napraforgót nem érinti olyan mértékben mint az őszi búzát. A megye különböző részein, a gyengébb növényállományban észlelhető inkább kártétel. A korszerű agrotechnológia alkalmazásával termelt napraforgó táblákban kiegyenlített a növényállomány, a jó évekhez hasonló lesz a hektáronkénti terméshozam – tette hozzá a szövetség titkára. 
Békés megyében 375 ezer hektár a szántóföld nagysága, a területnek több mint a húsz százalékán termelnek napraforgót.