Támogatják az új csípősparikát

Uniós támogatással befejeződött az Univer Product Zrt. és konzorciumi partnere, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály fűszerpaprika nemesítési programja, mely 201,8 millió forintból valósult meg.

A cég közleménye szerint, az Új és hagyományos ételízesítők készítésére alkalmas vegyszermentesen termeszthető csípős fűszerpaprika hibridek nemesítése című programja 116,6 millió forint támogatást nyert. A 2012-ben kezdődött és 2014 nyarán lezárult program az Új Széchenyi Terv támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Az Univer Product Zrt. a magyar ételízesítő piac meghatározó vállalkozása, fő termékei közé tartoznak a nyers, csípős magyar fűszerpaprikából készült darálmányok, krémek. A projekt keretében két új multirezisztens fűszerpaprika hibrid nemesítése és fajtabejelentésének előkészítése valósult meg. A cég közleménye kiemeli, hogy a rezisztens hibrid fűszerpaprika fajták termőképessége megbízhatóbb, termesztésük során pedig a növényvédőszer felhasználás, így a környezet, a termés és a termék vegyszerterhelése is csökkenthető.

Az Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. A cég 1948-as alapítása óta 100 százalékban magyar tulajdonban van. A társaság 2012-ben 16,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el, melyből az exportértékesítés meghaladta a 2,6 milliárd forintot, adózott eredménye 586 millió forintot volt. A cég 2013-ban nettó 16,6 milliárd forint rekord árbevételt ért el.