A Kavosz végzi a Junior Prima Díj sajtó kategória mecénási feladatait

A Kavosz végzi a Junior Prima Díj sajtó kategória mecénási feladatait

Junior Príma DíjA Széchenyi Kártya Programot irányító Kavosz Zrt. végzi az idén a Junior Prima Díj sajtó kategóriája mecénási feladatait. Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az eddigieknek megfelelően továbbra is azoknak a fiatal tehetségek teljesítményét kívánják elismerni, akik követendő értékrendet képviselnek, tehetségükkel kiemelkednek szakmájukban.

A társadalmi szemlélet formálásban a médiának nemcsak a jelentősége, hanem a felelőssége is kiemelkedő, ezért tartja fontosnak a Kavosz a sajtóban dolgozó fiatal tehetségek elismerését – mondta a vezérigazgató. A Prima Primissima alapítói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal kívánják jutalmazni a fiatal korosztály köréből azokat, akik a jók között is a legjobbak kategóriájukban. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok számára azóta minden évben kiosztják a Junior Prima Díjat.

Kapcsolódó cikkek