A tavalyi rekord után 2015 is erős év lehet a kínai tőzsdéken

A tavalyi rekord után 2015 is erős év lehet a kínai tőzsdéken

Rekordévet zártak a kínai tőzsdék tavaly, a piacok az idei kereskedést is erősen kezdték, a trend a szakértők szerint egész évben kitarthat.

A belpolitikai reformok, a gazdaság fokozódó és folytatódó liberalizációja és a piaci várakozások is felfelé hajtják majd a kínai tőzsdéket, amelyek a tavalyi kétszámjegyű emelkedés után a legóvatosabb becslés szerint az idén is legalább tíz százalékkal nőnek majd – jósolta az MTI-nek Csang Csün, a sanghaji Fudan Egyetem professzora.

Csang véleményét több kínai és nemzetközi elemző és bank is osztja, miután a sanghaji tőzsde 2014 utolsó kereskedési napját 3234,68 ponton zárta, ami öt éve nem látott érték, éves összehasonlításban pedig 53 százalékos emelkedés. Ezzel a sanghaji teljesített a világ összes tőzsdéje között a legjobban, Kína pedig – megelőzve Japánt – a világ második legnagyobb részvénypiacává nőtte ki magát. A felfelé mutató trend az első, hétfői kereskedési napon is megmaradt, ekkor öt és fél éve nem látott magasságba, 3350,55 pontra emelkedett a sanghaji kompozitmutató annak hírére, hogy a kínai kormány további lépéseket tehet a gazdaság élénkítése érdekében. A részvényárak növekedését segítették Li Ko-csiang miniszterelnök szavai is, aki a sencseni és hongkongi tőzsdék összeköttetésének szükségességéről beszélt a hét elején. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia január elején közzétett jelentésében “lassú bika” piacot jelez előre 2015-re, amelyet elsősorban a javuló nemzetközi gazdasági környezettel és az alacsony hazai kamatlábakkal magyarázott.

A China International Capital Corporation (CICC) befektetési bank a részvénypiacok 20 százalékos emelkedését jósolja az idei évre.

A Minsheng Bank előrejelzése szerint a monetáris politikai könnyítés a ciklikus gondok megoldásában segít majd, azok sikerét ugyanakkor a gazdaság lassulása veszélyezteti majd, amely rövid távon jelenthet nyomást a döntéshozókra