Szakképesítés ingyen

A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint. Ezt mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Odrobina Lászlót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy már a parlament előtt vannak a szakképzésről szóló, valamint az azzal összefüggő törvények módosításairól szóló kormányjavaslatok. Elmondása szerint a második szakképesítést munka mellett, esti tagozaton is meg lehet majd szerezni, ha az országgyűlés elfogadja a javaslatot. A helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a duális szakképzésben oktató alkalmazottaknak szeptembertől mestervizsgát kell tenniük. Egy másik módosító javaslat szerint azonban lennének kivételek: aki “nemzetközileg garantált szintű helyen dolgozik” – például Michelin-csillagos étteremben -, annak a munkahelye önmagában garanciát jelent arra, hogy megfelelő minőségben tud oktatni, ezért neki nem kellene mestervizsgát tennie – közölte Odrobina László.