Csökkent az álláskeresők száma Zalában

Csökkent az álláskeresők száma Zalában

Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma, június végén az egy évvel korábbinál 23 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 7 százalékkal voltak kevesebben. Ezt közölte a Zala Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.

Több mint tíz év után az idén májusban 10 ezer alá csökkent az álláskeresők száma Zalában. Júniusban 9235 ember szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában, 700-zal kevesebb, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott a foglalkoztatási főosztály.

Az álláskeresők 11 százaléka pályakezdő. A kirendeltségek nyilvántartásában 1130 fiatal szerepel regisztrált álláskeresőként, 110-zel kevesebb, mint tavaly júniusban. A hivatal tájékoztatása szerint a korábbi években átlagosan 5-6 százalékkal csökkent a nyár első hónapjában az álláskeresők száma. Az idei magasabb (7 százalékos) mérséklődést a szezonális foglalkoztatás további erősödése mellett elősegítette a feldolgozóipari munkáltatóknál jelentkező viszonylag magas kereslet, valamint a közfoglalkoztatásban résztvevők számának bővülése. 

Zala megyében a gazdaságilag aktív népesség 7,1 százaléka volt nyilvántartott álláskereső június végén, míg a tavalyi év azonos időszakában 9,2 százalék, az idén májusban pedig 7,7 százalék volt az álláskeresők aránya. A mutató értéke Keszthely, Lenti és Zalaegerszeg térségében tartósan alacsonyabb a megyei átlagnál, mindössze a nagykanizsai és a letenyei járásban haladja meg a 9 százalékot.  

Az elmúlt hónapban kétezer álláskereső került ki a nyilvántartásból. A hónap során közülük 1250-en álltak munkába, 660 ember az elsődleges munkaerőpiacon tudott elhelyezkedni. Az év első felében összesen 10 530 álláskereső helyezkedett el, 6340 ember támogatott foglalkoztatás keretében talált munkát. Júniusban a munkáltatók 1,8 ezer új álláshelyet jelentettek be, ebből 1,3 ezret az elsődleges munkaerőpiacon. Az év első felében összesen hatezer nem támogatott álláshely volt Zala megyében.