Új termékek a Sole-Mizónál

Új termékek a Sole-Mizónál

A túró- és savóital gyártását fejlesztette a Sole-Mizo Zrt. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,8 milliárd forintos költségvetésű projekt keretében. Ezt közölte a Bonafarm-csoporthoz tartozó cég közép-európai operációs igazgatója csütörtökön Szegeden.

Herczeg István a 845 millió forintos európai uniós és kormányzati támogatással megvalósult fejlesztést lezáró sajtótájékoztatón elmondta, a tejkvóta megszűnése óta egyre nehezebb helyzetbe kerül a teljes magyar tejágazat. A logisztikai távolságon belül lévő országokból – ahelyett, hogy a tejfelesleget saját piacukon levezetnék – jelentős export érkezik a magyar piacra, és emellett komoly a “kvázi” illegálisan értékesített mennyiség is. A Sole-Mizo Zrt. stratégiájának része, hogy a hazai piacra állít elő friss termékeket, többek között túrót, amelynek a tradicionális változatát nem igazán lehet külföldről behozni – közölte a szakember.

A tavaly februárban indult és most zárult projekt során az élelmiszer-ipari cég házon belül például olyan kutatásokat végzett és hajtott végre technológiai fejlesztéseket, amelyek természetes enzimek és enzimpreparátumok segítségével csökkentik a termelési veszteséget, miközben a termékek beltartalma és élvezeti értéke javult – közölte a szakember. Hozzátette: a módszerrel lehetővé vált a termékek minőség megőrzési idejének növelése is. Az új termékek, valamint a gyártásukhoz szükséges alapanyagok megfelelő tárolásához a vállalkozás korszerűsítette raktározási és logisztikai informatikai rendszerét – tudatta az igazgató.

A Sole-Mizo Zrt. Magyarország egyik meghatározó tejipari vállalkozása. A cég konszolidált árbevétele tavaly mintegy 60 milliárd forint volt. Az idei évre az értékesítés mennyiségének 15 százalékos emelkedését várják, a piacon bekövetkezett árcsökkenés mellett változatlan bevétel mellett. A mintegy ezer főt foglalkoztató cég fejlesztéseinek célja az alkalmazotti létszám megtartása, de a volumennövekedésnek és a beruházásoknak köszönhetően 1-2 százalékos bővítés is elképzelhető – mondta Herczeg István.

Kapcsolódó cikkek