Munkahelyeket teremt a menekült-ügy

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) már elkezdte betölteni azokat a kormánytisztviselői és közalkalmazotti állásokat, amelyeket a megnövekedett migráció miatt hirdetett meg. Erről írt a Magyar Hírlap hétfőn.

A BÁH a lapot úgy tájékoztatta, 485 munkatársat vesz fel, a legtöbbjüket határozott, jövő augusztusig tartó időtartamra. Az új kormánytisztviselők részben menekültügyi hatósági feladatokat látnak majd el, a közalkalmazottak pedig a befogadó intézmények működtetésében kapnak feladatot, döntően vidéken. A többi közt számviteli, műszaki, közgazdasági, valamint menekültügyi ügyintézőt, a bicskei és a békéscsabai telephelyre közegészségügyi szakorvost és közegészségügyi felügyelőt keresnek. Ugyanakkor a befogadókapacitás növelésére a kormány két további intézmény létrehozását tervezi; az új átmeneti állomások ezer-ezer embernek nyújtanak majd szállást – írta a Magyar Hírlap.