Megbüntették a TV2-t

Megbüntették a TV2-t

Közlemény közzétételére vagy a kérelmező álláspontjának megjelenítésére kötelezte a médiatanács a TV2 médiaszolgáltatóját, amiért az nem jelenítette meg a párt álláspontját egy Jobbikor érintő hírben. Ezt közölte a testület e heti ülésén született döntéseket ismertetve pénteken az MTI-vel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Mint írták, a párt részéről benyújtott kérelem kapcsán indított hatósági eljárás eredményeként megállapították, hogy a TV2 Tények című műsorának egyik augusztusi adásában, a Volt jobbikos elnök hamisított című hírblokkban és a soron következő adásaikban sem közölték a Jobbik álláspontját, ezáltal nem tettek eleget a műsorszámok sorozatában a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének. Jelezték, a médiatanács döntött arról is, hogy hatósági eljárást indít parlamenti képviselői bejelentés alapján, amelyben kifogásolták Boross Péter volt miniszterelnöknek a Magyar Hírlapban és a magyarhirlap.hu oldalon a migrációval kapcsolatos nyilatkozatát. A testület álláspontja szerint a szóban forgó médiatartalom alkalmas lehetett a bevándorlókat érintő megtévesztő, sztereotip vélemények felerősítésére, így ezeknek a sajtótermékeknek a vélelmezhetően kirekesztő tartalma hatósági eljárás indítását tette szükségessé – írták.  Emlékeztettek, a médiatanács a médiatörvény rendelkezése szerint kizárólag bejelentés alapján indíthat hatósági eljárást kiegyensúlyozottsági ügyekben. Tudatták azt is, a testület főként technikai, formai jellegű módosításokat fogadott el a Közszolgálati Kódexben a közszolgálati médiarendszerben bekövetkezett strukturális változások miatt.

A változtatások pontosítottak egyes elnevezéseket, kifejezéseket is, amelyeket a kódex elfogadása óta hatályba lépett jogszabály-módosítások tettek szükségessé. Emellett a szöveg kiegészült egy új ponttal is, amely utal a médiatörvény egyik 2015-ös módosítására, amely a közszolgálati média stratégiai tervéről, a részét képező Közszolgálati Kódex-felülvizsgálatról és a kódex előírásait is figyelembe vevő, a közszolgálati érték méréséről rendelkezik. A kódex módosítását kötelező jelleggel az Országgyűlés írta elő a médiatanácsnak a közszolgálati szervezeti átalakítások kapcsán, a Közszolgálati Kuratórium egyetértése mellett és a közszolgálati médiaszolgáltató véleményét figyelembe véve – írták.